Castellón: Tengerpart, hegyvidék és a narancsvirág illata

A Budapesti Spanyol Nagykövetségen rendezett díszvacsorán mutatták be a WizzAir legújabb spanyolországi járatát, Castellónt, amelynek júniusi megnyitásával a légitársaság immár nyolcra növelte spanyolországi járatai számát. Olyan úti cél nyílt meg ismét Spanyolország szerelmesei számára, amelynek felfedezésére egy hét is kevés, nemhogy egy este, ezért a Nagykövetségre meghívást kapó turisztikai szakemberek nem szűkölködnek az új lehetőségekben. A Castellónba induló nyaralókról nem is beszélve.

„Immár Valencia tartomány mindhárom megyeszékhelye, Valencia, Alicante és Castellón is átszállás nélkül érhető el Budapestről, köszönhetően a WizzAir új járatának”

– hívta fel a figyelmet köszöntőbeszédében Anunciada Fernández de Córdova, Spanyolország közel egy éve hivatalban lévő budapesti nagykövete. A lehetőségek tárháza talán még Spanyolország igazi szerelmesei – vagy mondjuk inkább úgy, az elfogult budapesti utazók – számára is meglepőek lehetnek: 2019-ben csupán január és október között 186 járat áll azok rendelkezésére, akik a Comunitat Valenciana három provinciáját szeretnék bejárni.

Teresa Ortiz Marin, a nagykövetség idegenforgalmi tanácsosa, a bécsi Spanyol Idegenforgalmi Hivatal vezetője azt is megerősítette, hogy a járatok száma valójában az utazókedvhez igazodik: 2017 és 2018 vonatkozó időszakára vetítve 32 százalékos növekedést mutattak a budapesti spanyol desztinációk. A spanyol statisztikai hivatal adatai szerint

2018-ban 286 ezer magyar látogatott Spanyolországba, több mint 13 ezerrel többen, mint egy évvel korábban.

A számok pedig idén tovább emelkednek, és biztosak lehetünk benne, hogy ebben már Castellónnak is nagy szerep juthat a nyáron. A budapesti kínálatában legnagyobb súllyal, nem kevesebb mint 8 spanyolországi járattal rendelkező WizzAir képviselői szerint ugyanis a castellóni repülőtér olyan, akár egy átjáró, amely egyenesen a Costa del Azahar, Narancsvirág part szívébe vezet.

Lehet, hogy az illatos narancsfák adják a térség nevét (és a levegő aromáját), a díszvacsorán jelenlévő valenciai turisztikai képviselők és szakemberek mind egyetértettek abban, hogy Castellón igazi értéke a sokszínűségében rejlik. A türkízkék tengert és a sziklákkal csipkézett hegyeket csupán néhány kilométer választja el egymástól, így a homokos tengerpart pihentető kényelmét akár néhány órán belül kiegészítheti egy élményekkel feltöltő kirándulás.

 

A „Mediterráneum élőben”, ahogy a régió szlogenje hirdeti, mindenhonnan visszaköszön: megcsillan a középkori óvárosok macskakövein, a hegyek között eldugott forrásvizekben és a világhírű valenciai paella rákollóin is. A valenciai régió északi részét felölelő vidéken tökéletes összhangban áll egymással a hegyvidék és a tenger. A kristálytiszta víz és az enyhe klíma ölelésében elnyúló Costa del Azahar tengerpartot nyüzsgő kisvárosok pettyezik – amelyek a helyi fieszták idején felejthetetlen kulturális élményeket, egy régió évszázados tradícióit kínálják.


CASTELLÓNI REPÜLŐTÉR

A castellóni repülőtér nemcsak azért számít kevésbé ismertnek, mert a régió nagy létesítményeinél kisebb utasforgalmat bonyolít, hanem azért is, mert csupán 2015-ben nyitották meg – hangzott el Spanyol Nagykövetségen. A WizzAir tájékoztatása szerint a korszerű létesítmény Castellón provincia legnépszerűbb üdülőhelyeitől, és a tartományi főváros Valènciától is mindössze egyórányira fekszik.


Start typing and press Enter to search