Kiutazás a Caminóra: útvonalak és menetrendek Budapestről Spanyolországba

Itt a nyár, előkerültek a bakancsok és szaporán kopognak a túrabotok a hazai zarándokútvonalakon. A spanyolországi Caminóra készülők már elkezdték tervezni a szabadságot, hány nap szükséges, honnan induljanak és persze mivel, hogyan jussanak el oda. Ehhez a tervezéshez jól jöhet a Szent Jakab Baráti Kör és a muxiai Albergue Delfin által közösen összeállított utazási és menetrendi tájékoztató. Az első lépések ugyanis itthon kezdődnek, buen Camino!

A kiutazás Magyarországról Spanyolországba, a Camino valamely kezdőpontjára mindenképp időt vesz igénybe. Általában csak minimum egyszeri átszállással tudsz eljutni a célállomásodra. A kiutazás megtervezésekor azt kell mérlegelned, hogy melyikből tudsz többet áldozni az utazásra: időből, vagy pénzből.

  • Ha kevesebb időd van, de kicsivel több pénzed, akkor utazz repülővel (a fapados járatok azért nem olyan drágák), így 24 órán belül elérheted a célállomást.
  • Ha kevesebb pénzed, de több időd van, vonattal, vagy busszal is tudsz utazni. Ha az utazás ezen módját választod, mérlegeld, hogy jól bírod-e a hosszú órákon át tartó egy helyben ülést, ülve alvást, bezártságot! Előfordulhat, hogy kialvatlanul, fáradtan érkezel a célállomásra, ami megnehezíti a gyaloglás elkezdését.
  • Ha nagyon sok időd van és nagyon kevés pénzed, próbálkozhatsz stoppal is kijutni Spanyolországba, egyáltalán nem lehetetlenség!

A kiutazás árát úgy is tudod csökkenteni, ha figyeled az utazási társaságok oldalait, akcióit és amikor kedvező árú jegyet találsz, mihamarabb, akár hónapokkal korábban lefoglalod, megveszed azt. A repülő- vonat-, buszjegyeket legegyszerűbb interneten megvenni, de a vonatjegyek vásárlásában a budapesti Keleti pályaudvar nemzetközi jegypénztára is segítségedre lehet. (A zarándokok közül legtöbben a Francia-utat választják, kiindulópontnak pedig a Pireneusok francia oldalán található Saint-Jean-Pied-de-Port-ot.)

Hogyan jutsz el oda?

Megközelítheted Franciaország és Spanyolország felől is. Franciaországban Biarritz van a legközelebb a kiindulási ponthoz, Spanyolországban pedig Pamplona.

Megközelítés Franciaország, Biarritz felől:

Érdemes repülővel Párizsba, vagy Bordeaux-ba utazni (Wizzair, Ryanair, Easyjet, Air France), majd onnan vonattal, vagy busszal Bayonne-ba, majd Saint-Jean-Pied-de-Portba. Ezen a linken találhatók a vasúti menetrendek és árak. Viszont idén – nyárig legalábbis − nem biztos, hogy a legjobb utazási mód a francia vasutat választani, ugyanis a júniusig tartó vasúti sztrájkok megnehezíthetik a közlekedést. Ha teheted, idén inkább kerüld el a francia vasúttal való közlekedést!

Biarritzba repülővel is el lehet jutni, több átszállással Londonon, Brüsszelen és Frankfurt-Hahn-on keresztül.

Megközelítés Spanyolország felől:

Ebben az összefoglalóban a spanyolországi utazási lehetőséget mutatjuk be bővebben. Saint-Jean-Pied-de-Port Spanyolország felől is elérhető, többféle lehetőség kínálkozik az utazásra.

Budapest - Madrid

Wizzair :  2018. április 18-ig kedd és szombat kivételével naponta, később minden nap indít járatot, indulás Budapestről 16:40 órakor, érkezés Madridba 20:00 órakor.

Ryanair : hétfő és péntek kivételével naponta indul járat Budapestről, naponta változó időpontokban.

Budapest – Barcelona

Wizzair: Naponta indul járat, változó időpontokban.

Ryanair : naponta indul járat Budapestről,  változó időpontokban.

Hogyan tovább, ha már földet ért a gép?

Madrid–Pamplona, illetve Barcelona–Pamplona között vonatközlekedést a www.renfe.com oldalon, a buszokat az www.alsa.es oldalon érdemes keresni, mindkét társaság naponta többször indít járatot.

Pamplona–Saint-Jean-Pied-de-Port 

Az  ALSA társaság (tel: 902 42 22 42, www.alsa.es) naponta indít buszjáratot, a viteldíj 22,00 euro, a napi buszjáratok száma a szezon indulásával egyre gyakoribbá válik, így június 20-ától szeptember 5-éig naponta 4 busz is jár.

Indulás PamplonábólÉrkezés Saint-Jean-Pied-de-PortbaIdőszak
10:0011:45június 1-szeptember 30.
12:0013:45június 20 – szeptember 5.
14:3016:15március 1 – november 2.
17:3019:15április 1 – november 2.

A Francia-út mellett egyre többen indulnak Irúnból, az úgynevezett Camino Nortén, azaz az Északi-úton. Az eljutás ide sem bonyolult, Budapestről közvetlen repülőút után buszozni kell egy kicsit Santander és Irún között.

Budapest–Santander

Ryanair : hétfőn és pénteken indul járat Budapestről,  változó időpontokban.

Santander–Irún

Az  ALSA társaság (tel: 902 42 22 42, www.alsa.es) naponta 11 alkalommal indít buszjáratot, a NORMAL viteldíj 15 euro körüli, a PREMIUM 33 euro, a menetidő változó, 3-4 óra hosszú. A népszerűségi listánkon dobogós helyen szerepel még a Portugál-út is, ha Portóból szeretnél indulni, ide  legkönnyebb a kiutazás.

Budapest–Porto

Wizzair: 2018. június 20-áig kedden és szombaton, utána kedden, csütörtökön és szombaton indul járat, változó időpontokban. Innen már ’csak’ gyalogolni kell Santiagóig (mosoly)!

Ha gyorsabb voltál, mint gondoltad, hamarabb érkeztél Santiagóba és még maradt időd a hazautazásig, vagy eleve így tervezted, hogy körülnézel egy kicsit, akkor vétek kihagyni Muxíát és Fisterrát, a két óceánparti városkát. Aki bírja, három-négy nap alatt gyalog is eléri az óceánpartot. A kényelmesebbeknek, fájós lábúaknak, időhiányban szenvedőknek a buszt ajánljuk oda-vissza is.

Otthon a Caminón: Albergue Delfín

Molnár Péter (szerk.)

Muxíában található a Camino kevés magyar zarándokszállásainak egyike, az Albergue Delfín. Benedek Rózsával − aki ennek a hiánypótló anyagnak a megálmodója − pontosan egy évvel ezelőtt beszélgettünk a Caminón töltött mindennapokról és a magyaros vendégszeretetről. Az interjú szerencsére nemcsak nekünk, hanem úgy tűnik, nektek is érdekes volt, hiszen azóta is sokan olvassátok, talán éppen a Caminóra készülve egy kis lelki (és gyakorlati!) útmutató kapcsán. Számunkra pedig nagy öröm, hogy Rózsa azóta is olyan hiánypótló írásokkal tisztel meg minket, mint az alábbi.

Időmilliomosoknak, fürgelábúaknak A Coruña meglátogatása is beleférhet az úti programba, vonattal (www.renfe.com és busszal (www.monbus.es) is könnyen és gyorsan megközelíthető a város Santiago de Compostelából. Az alábbi táblázatokban áttekinthetően összeszerkesztve találod A Coruna/ Muxía/ Fisterra buszmenetrendjeit.

Santiago de CompostelaMuxíaTársaság

Jegyár

MuxíaSantiago
Munkanap

 

Szombat és ünnepnapVasárnap

 

 

FERRIN                          981 873 643      grupoferrin.com

 

 

8 Euro

MunkanapSzombat

és

ünnepnap

Vasárnap
8:4510:456:458:45
9:459:4511:457:307:309:30
16:4516:4518:4514:3014:3016:30
18:4520:4518.4520:45
A CoruñaMuxía 

 

ARRIVA                       981 311 213

arriva.gal

 

 

12,7 – 15 Euro

MuxíaA Coruña
MunkanapSzombatVasár- és ünnepnapMunkanapSzombatVasár- és ünnepnap
15:0017:376:008:00
14:3017:1518:1020:26
15:3018:36
17:0019:53
CeeMuxía 

 

MONBUS                     982 292 900        monbus.es

 

3,05 Euro

MuxíaCee
MunkanapSzombatVasár- és ünnepnapMunkanapSzombatVasár- és ünnepnap
10:1510:457:257:55
12:4513:1510:4511:15
18:3519:0516:0016:30
Muxía és Fisterra között a nyári időszakban közvetlen járat közlekedik, annak menetrendje a későbbiekben várható, jelenleg csak Cee-i átszállással oldható meg.    A Santiago-Fisterra-Santiago,  illetve az A Coruña-Fisterra- A Coruña vonalon közlekedõ valamennyi járat megáll Cee-ben.
Santiago de CompostelaFisterra 

 

 

 

MONBUS                     982 292 900        monbus.es

 

 

 

11,80 Euro

FisterraSantiago
MunkanapSzombatVasár- és ünnepnapMunkanapSzombatVasár- és ünnepnap
9:009:009:0011:408:2010:40
10:0010:0010:0013:0011:4511:4511:4515:00
12:0012:0014:5515:0015:0018:00
13:0015:4016:4516:4516:4520:00
15:2018:2019:0019:0019:0022:00
19:0022:00
 

 

A CoruñaFisterra 

 

 

 

ARRIVA                       981 311 213

arriva.gal

 

 

 

14,55 Euro

FisterraA Coruña
MunkanapSzombatVasár- és ünnepnapMunkanapSzombatVasár- és ünnepnap
8:0010:257:109:15
8:1510:307:5010:15
9:1511:308:4010:45
11:4513:509:5512:00
14:0014:0016:1011:0013:05
16:4519:0013:5513:5516:00
18:3020:4016:1018:15
19:4521:5016:4519:00
20:0022:0518:1020:15

Ha elérkezett a hazautazás ideje, több lehetőséged is van a visszaút tervezésére: az Ibéria Express, illetve a Ryanair társaság repülőgépeivel egy óra alatt eléred Madridot vagy Barcelonát, ahonnan a Wizzair vagy a Ryanair fapados járataival továbbutazhatsz Budapestre

A santiagói repülőtérre a FREIRE busztársaság (tel. 902 800 220 www.empresafreire.com) indít buszokat. Az első járat a santiagói buszpályaudvarról 06:20-kor indul, az utolsó 00.20-kor, 30 perces időközökkel. A menetidő 25 perc, a viteldíj 3 euró. A Coruñaból, illetve Vigóból szintén indulnak repülőjáratok, mindkét helyet vonattal (www.renfe.com), illetve busszal (www.monbus.es, illetve www.alsa.es) is el tudod érni.

Kicsit hosszabb a menetidő, ha vonattal utazol Madridig, de útközben a vonatablakból csodálhatod az elsuhanó tájat, a hófödte hegycsúcsokat, a zöld völgyeket, folyómedreket és mindezt egészen kedvező, néha 22 eurós áron. A másik, egyre népszerűbb opció Santiagóból busszal elmenni Portóba, majd onnan közvetlen Wizzair járattal Budapestre.

SantiagoOportoOportoSantiago
MunkanapSzombatVasár- és ünnepnap 

ALSA

902 42 22 42

alsa.es

27,00-34,00 Euro

MunkanapSzombatVasár- és ünnepnap
12:0012:0012:0015:1513:0013:0013:0018:15
helyi idő (1 óra eltérés)!            helyi idő  (1 óra eltérés)!!!!!

¡Atención!

Bármelyik opcióra esik a választásod, célszerű az utazás előtt a menetrendeket leellenőrizni, mivel a társaságok a változtatás jogát fenntartják! Ez az összefoglaló csak tájékoztató jelleggel készült, az egyes társaságok interneten közzétett menetrendjei alapján. A menetrendeket indulás előtt mindig célszerű a társaság oldalán ellenőrizni!

A cikkben összegyűjtött rengeteg hasznos információért, és az évek során nyújtott szakmai támogatásért külön köszönet Dukát Csillának, a magyarországi Szent Jakab Baráti Kör elnökének! (a szerk.)

Fotóanyag: Santiago de Compostela Turismo

Start typing and press Enter to search