A Spanyolországban dolgozó magyarokkal készített interjúsorozatunk első részében Szegedi Szabolccsal ismerkedünk meg, akit kalandvágya Pécsről egészen a Kanári-szigetekig vezetett – és ezt egy percig sem bánja.

A Spanyolországban dolgozó magyarokkal készített interjúsorozatunk első részében Szegedi Szabolccsal ismerkedünk meg, akit kalandvágya Pécsről egészen a Kanári-szigetekig vezetett – és ezt egy percig sem bánja.

kanari-szigetek
Szabolcs

Kultúrtapas: Hogyan kerültél a Kanári-szigetekre? Hirtelen jött a lehetőség, vagy olyan merész voltál, hogy spanyoltudás nélkül is ezt a helyet nézted ki magadnak?

Szabolcs: 2012 augusztusában mindenesként dolgoztam egy foodbar-ban. Reggel 6-tól főzés, mosogatás, napi menü szétszórása a városban, pizza-házhozszállítás, belső konyhai rendelések elkészítése. Szóval pörgős napok voltak, jó pár esetben napi 18-19 órás műszakok. Majd jött a hó vége, és 62.000 Ft-tal szúrták ki a szemem. Azonnal felmondtam, és mérgemben csak annyit tudtam mondani, inkább kimegyek Spanyolországba. Ha már éhen kell halni, inkább a parton, 30 fokban, mint itt.

Egy ismerősöm fejvadászként dolgozott egy ügynökségnél, ahol spanyolországi Work Experience programokra kerestek jelentkezőket. Hat hónap felszolgálói munka hotelben – szállás, ellátás biztosított, meg nettó 300 euró havonta. Nem kellett hozzá túl nagy matektudás, hogy kijöjjön: még gyakornoki állásban is jobban megéri kimenni, mint itthon folytatni a robotolást. Szóval jelentkeztem, és mivel csak angol nyelvtudást kértek, bátran vágtam bele. Két nap múlva megjött az ajánlat, hogy azonnali kezdéssel mehetek Lanzarotéra. Bevallom őszintén, gőzöm sem volt, hol vannak a Kanári-szigetek, és mi fog várni ott. Úgyhogy jött az ismeretlen: gyors repülőjegyvásárlás, és a jelentkezéstől számított hetedik napon már itt is voltam egy szem bőrönddel.

KT: Milyenek voltak az első tapasztalataid? 

Sz: Ijesztőek, bár ezeken ma már inkább derül az ember. Ahogy megérkeztem a hotelbe, értem jött a HR-es munkatárs, egy szót sem beszélt angolul, én pedig még mindig nem tudtam spanyolul, így elactivityzte, hogy merre van a szobám, az iroda, és mikor írjuk alá a papírokat. Végül bemutatott az étteremvezetőnek. Ő legalább minimális szinten beszélt angolul – de a nevemmel nem tudott mit kezdeni, hiába írtam le neki fonetikusan. Egyszer csak rám nézett, majd felkiáltott: „¡Xabi!”  Így új névvel vágtam neki a kinti életnek. Bár azóta a név összes permutációjával sikerült találkoznom (Javi, Xavi, Xabi). Ezek kiejtésben is különböznek, de már hozzászoktam, hogy egy gallegótól többször hallom, hogy Xabi, mint egy katalántól. Ők maradnak a Xavinál.

kanari_szigetek

KT: A hirdetésben csak angol nyelvtudást kértek, a HR-es viszont egy szót sem beszélt angolul. Mekkora szükséged volt a spanyolra? Hogy ment a nyelvtanulás?

Sz: A nyelvtanulásról nem is gondoltam, hogy ennyire sürgető lesz. Laikusként abból indultam ki, hogy nyugat, turizmus… – még a sarki boltos néni is konyít valamit az angolhoz. Első munkanapomon közölte a főnököm, hogy csak nyugalom, egy fiatal, korombeli lány, Erika majd elmagyarázza, mi merre hány méter. Odamentem, bemutatkoztam és megkérdeztem, hogy akkor végül is mi lesz a dolgom. Mindezt angolul. Hiába. Jött a visszakérdés: „¿Hablas español?”  Újabb activitys játék vette kezdetét, és én egyre kevésbé értettem. Itt találkoztam először a spanyol temperamentummal: Erika megfogott egy tálcát, kétszer arcon csapott vele, majd fennhangon kiabálni kezdett: „¡BANDEJA!”  Egyből megtanultam életem első spanyol szavát.

spanyol-sor
Cerveza

A munka szempontjából az angol elegendő, mivel 80 %-ban angol vendégeink vannak. Inkább a kollégákkal való beszélgetés motivált, hogy minél gyorsabban megtanuljak spanyolul. Azt hogy, „platos, cubiertos, copas”, egy nap alatt megjegyzi az ember, viszont kimarad a poénkodásokból meg az egyéb beszélgetésekből, pedig ezek nagyban segítik a csapatba való beilleszkedést. Hálistennek segítőkész kollégák vettek körül, és ki-ki a maga módján, de minden nap megtanítottak nekem 3 új szót.

Óvatosan az önjelölt nyelvtanárokkal

Természetesen így először káromkodni tanul meg az ember. Egyik nap átejtettek és a „cachondo”-t direkt úgy magyarázták el, hogy ha valaki megkérdezi „¿Qué tal?” akkor a válasz az, hogy „cachondo” – és ez kb. annyit tesz, hogy az átlagosnál jobban érzem magam. Persze én egyből villantani akartam a vezetőség felé, hogy micsoda ütemben halad a spanyolom. Jött is az egyik női főnököm: „¿Qué tal Xabi?” Mire én: „¡Cachondo Elda, cachondo!” Kisebb röhögés tört ki az étteremben– a sztorit 4 év elteltével is emlegetik a hotelban.

KT: Azt mondtad, a munka hat hónapra szólt. Milyen volt után visszacsöppenni Magyarországra?

Sz: Ekkor még egy évem hátra volt az egyetemből. Vártam már, hogy újra otthon legyek, folytatódjon az élet, ismét bejárjak az órákra. Nem is az esett nehezemre, hogy a munkából a tanulásba kellett visszatérnem, inkább az emberek mentalitása volt fájóan furcsa. Fél év kalandozás után az ember mesél az ismerősöknek, mégis mit élt át – de csak irigységet kap, meg vádaskodást, hogy most biztos jól megszedte magát. Ez olyan fájóan magyar.

KT: Mikor úgy döntöttél, visszatérsz Lanzarotéra, már készen állt a terved, vagy úgy voltál vele, hogy csak juss vissza, és majd találsz valamit?

Sz: Ismét gyakornokként jöttem ki – először egy másik hotelba, de ott egy hónap után felmondtam. Valahogy nem gondoltam, hogy 350 vendégre csak két gyakornokot dolgoztatnak, és nincs egy darab szerződéses pincérjük se. Amikor az igazgatóval törölgettük a poharakat, már úgy láttam: jobb, ha megyek. Szóval egy kis kitérő után visszakerültem ugyanabba a hotelba, ahol az első alkalommal is dolgoztam.

A rendszer ismerős, a kollégák már barátok, így egyszerűbb újra belelendülni a kinti életbe. Terv viszont volt: maradni és megmutatni, hogy gyakornokként is tudok olyan jól dolgozni, mint a rendes szerződésben lévő kollégák. Ez be is jött – plusz egy év gyakornoki munka után megkaptam a rendes szerződést. Bár jelenleg csak éves temporal-okat kapok, cél a fijo. Reményeim szerint jövőre, a következő szerződésnél már meg is lesz. A két hotelos szerződés között legutóbb egy bárban dolgoztam másfél-másfél hónapot éjszakás, majd reggeles beosztásban. Más volt – a reggeles műszak kissé unalmasabb, az esti pörgősebb, viszont nem annyira monoton mint a hotel.

la_graciosa
La Graciosa: egy egész szigetnyi csoda

KT: Ha már különbségekről beszélsz, miben tér el szerinted a magyarországi és a spanyol vendéglátás? A Kanári-szigetek ilyen szempontból egyébként mennyire vehető egy kalap alá Spanyolország többi részével?

Sz: Az itteni vendéglátósok kevesebbet isznak munkaidő alatt. (Nevet.) Viccet félretéve, a szigetre látogató rengeteg brit turista miatt, 10-ből 8 hely angol vagy ír pub. Angol reggeli, csapolt Guinness, és minimum 4 óriástévé, meccsek mennek rajtuk egész nap. Ezeken a helyeken spanyol munkaerőt keresve se talál az ember. Előbb veszik fel a közép- és kelet-európaiakat, így a sziget inkább olyan, mint egy falat Anglia, csak napsütéses tengerparttal.

Ami a spanyol-kanári viszonyt illeti: ha a sok guiri-t nem vesszük ide, nincs túl nagy különbség. Itt is találhat az ember tapas-bárokat, spanyol ételeket, kis ingyen pinchitó-kat a sör mellé. De hatalmas a latin-amerikai befolyás, sok a kolumbiai, dominikai, az egész egy furcsa egyveleg. Spanyolország ez is, de a kultúrák keveredése miatt mégsem egészén. Mondjuk teljesen normális, ha salchipapá-t és Guinness sört fogyasztunk, desszertnek meg egy kis helyi gofió-t.

Kanári finomságok

Salchipapa

Chilétől Mexikóig népszerű dél-amerikai gyorsétel. Darabolt vagy egész sült virsli hasábburgonya-ágyon, ízlés szerint különböző szószokkal megöntözve. Mexikóban salchipulpo néven ismerik. Az Egyesült Államokban és Spanyolország városaiban egyaránt a latin-amerikai bevándorlók nyomán jelent meg. Neve a salchicha („kolbász”) és a papa („krumpli”) összevonásából született.

Gofio

A Kanári-szigetek őslakóitól, a berber guanché-któl származó édességrecept. A „gofio canario” 2014 óta eredetvédelem alatt álló termék. Alapját pörkölt gabonafélék őrölt keveréke adja.

KT: És egyébként? Milyen emberek a kanáriak?

Sz: Kedvesek, segítőkészek. Igazából nem látok jellembeli különbséget egy kanári vagy egy madridi spanyol között. Ami furcsa lehet, az a szóhasználatuk. Kedvencem a „¡Vete por la sombra!” (kb. „Járj az árnyékban!”), mint elköszönés.

tenerife

KT: Szívesen mentél vissza Lanzarotéra. Ehhez nyilván jó munkakörnyezetre is szükség van, de a sziget fekvése, építészeti és természeti környezete is csalogató. Szabadidődben volt módod felfedezni? Eljutottál a többi Kanári-szigetre is?

Sz: Persze, többször bejártam már Lanzarote összes turisztikai pontját. Egyszerűen nem lehet megunni. Bár a vidék néhol kietlen, és olyan, mintha a Holdon járnánk, mégis van benne valami – épp ettől szép és magával ragadó. La Graciosa pedig egy egész szigetnyi csoda. Mivel tájvédelem alatt áll, csak gyalog vagy biciklivel lehet túrázni rajta, és ez elég fárasztó tud lenni, de a látvány mindenért kárpótol. César Manrique alkotásaival pedig úton-útfélen szembetalálkozunk. A többi sziget közül egyedül Fuerteventurán voltam, az nem lett a szívem csücske. Szép a strand, aranyhomok mindenhol, de ezen kívül semmi.

KT: Spanyolország más részein is megfordultál már? Tervezed bejárni őket, vagy csak a Kanári-szigetekbe szerettél bele?

Sz: Tavaly januárban négy napot töltöttem Barcelonában egy volt munkatársam meghívására, aki katalán. Pécshez vagy éppen egész Lanzarotéhoz viszonyítva hatalmas város, és ez először furcsán hat, elszokik az ember a nagy forgalomtól. Alig pár órája érkeztem meg, és majdnem el is ütött egy autó. A város viszont szívmelengető még januárban is – éppen a napokban beszéltük, hogy a következő vakációm alatt vagy Cristina látogat meg engem, vagy én megyek ismét Barcelonába. Tervben van még Extremadura, Galícia, Madrid, Cádiz – de még Portugáliába is beígértem egy látogatást. Úgyhogy tervek vannak, innentől csak pénz és idő kérdése.

kanari-szigetek-spanyolorszag

KT: Térjünk még vissza egy kicsit a munkaügyi részre. Egyre több magyar dolgozik külföldön. Mik azok az alapvető tanácsok, amiket négy év tapasztalattal a hátad mögött a Spanyolországot megcélzó vendéglátós/turisztikai munkavállalóknak adnál?

Sz: Nyelvtudás, nyelvtudás és dolgozni akarás. Spanyolul és angolul mindképpen beszéljenek. Ha mellé egy kicsit németül is tudnak, szinte garantált a munka. Harmadikként a dolgozni akarást említettem – ez is rendkívül fontos. A mai napig látom, ahogy háromhavonta új gyakornokok érkeznek hozzánk a világ minden tájáról (Ausztrália, Litvánia,  Franciaország, Portugália,  Olaszország, Magyarország és még lehetne sorolni napestig). Szinte az összes nyaralásnak fogja fel: napi 8 órában elhülyéskedünk, majd műszak után ugrás az éjszakába.

Nem mondom, hogy generációs problémáról beszélünk, inkább csak nem a vendéglátásban szeretnének elhelyezkedni, és emiatt kevésbé motiváltak. Viszont, ahogy az én példám is mutatja, kitartó munkával gyakornokból is lehet valaki teljes szerződéses dolgozó. Mindenkinek legyen tiszta a fejében, hogy mit szeretne elérni, amikor gyakornokként külföldre indul.

spanyol-naplemente

KT: Vannak olyan trükkök, amik az alapvető információkon túl segíthetnek a jó spanyolországi munkahely megtalálásában – a te szakmádban vagy akár szektortól függetlenül?

Sz: A Tripadvisort néha érdemes lehet bújni. Ha sok vendég panaszkodik a lassú kiszolgálásra, valószínűleg kevés a felszolgáló. Bár ezek az értékelések szubjektívek, ezért nem is mindig helytállóak. Ha van ismerős kint, aki esetleg magánemberként eljár éttermekbe, sokat láthat abból, hogy mennyire jól gördül a hely, érdemes lehet-e ott dolgozni vagy nem. Minden más esetben a puding próbája az evés.

KT: Végül: milyen tippet adnál a kiutazó magyaroknak? Mit kell megnézni? Mi az, ami esetleg eldugottabb, kevésbé nevezetes, mégsem érdemes kihagyni?

Sz: Ez egyszerű. Mindent nézzenek meg. Bármit, ami érdekesnek tűnik az autóból. Álljanak meg, tegyenek egy sétát. El Golfo, Timanfaya, Jameos del Agua, a kaktuszpark, a Mirador del Río mind gyönyörű. Korai indulással akár egy nap alatt be lehet járni az egész szigetet, de a legutolsó világítótoronynál is csodaszép a táj, és valami lélegzetelállító a part szélén állni, hallgatni, és nézni a végtelen óceánt.

A cikkben található képeket Szabolcs készítette, borítónk forrása: Expedia.