Így fog kinézni a Sagrada Família, ha egyszer elkészül

Nemrég jelentették be, hogy Barcelona félkészen is világhírű ékköve, az Antoni Gaudí tervei alapján épülő Sagrada Família-templom építése várhatóan mégsem fejeződik be 2026-ra. A korábban tervezett dátum szimbolikus (az építész halálának 100. évfordulója), a koronavírus ugyanakkor csöppet sem az. Ha egyszer elkészül, a Sagrada Familia így is Európa legmagasabb keresztény temploma lesz, az alábbi drónfelvételbe oltott mozgóképes látványterven pedig ti is megcsodálhatjátok, hogy fest majd teljes pompájában, ahogyan azt Gaudí mester megálmodta!

10 érdekesség, amit talán még te sem tudtál Gaudí monumentális mesterművéről

  1. A vatikáni Szent Péter Bazilika után ez Európa leglátogatottabb temploma.
  2. A majdani kész templom 18 tornya a 12 apostolt, a 4 evangelistát, Szűz Máriát ill. Jézust hivatott szimbolizálni.
  3. A középső, így legmagasabb Jézus Krisztus-torony 172,5 méter magas lesz, amivel Gaudí végakaratát is tiszteletben tartják, hiszen szerette volna elkerülni, hogy a torony magasabb legyen a 180 méter magas Montjüic-hegynél.
  4. Az eredeti tervrajzok megsemmisültek, amikor 1936-ban, a polgárháborúban az antiklerikálisok felgyújtották a templom egy részét, ám Gaudí álmát nem tudták megtörni: a mester tudatában volt annak, hogy nem fogja megélni műve elkészültét, és kifejezetten azt szerette volna, ha az egyes részletek magukon viselnék a különböző generációk építészeti stílusjegyeit.

  1. Gaudí élete jelentős részét a templom építésének szentelte, utolsó 15 évében egész konkrétan a templomban lakott, sőt földi maradványait máig a kripta őrzi.Noha 1882-ben kezdték el építeni, XVI. Benedek pápa csak 2010-ben szentelte hivatalosan is templommá.
  2. Gaudí stílusához híven a templom belsejében egyetlen egyenes vonalat sem találunk.
  3. Az építési munkálatok évi 25 millió eurót emésztenek fel, ami kizárólag adományokból és a belépőjegyekből befolyt bevételből tevődik össze.
  4. A Passió-homlokzaton található az ún. bűvös négyzet, amely négy sorban és négy oszlopban tartalmaz számokat, amelyeket bármilyen irányban összeadva 33-at kapunk, azaz Krisztus életkorát halálakor.
  5. A templom melletti park hagyományosan a katalán bácsik legkedvesebb pétanque-helyszíne.

Start typing and press Enter to search