„Valahányszor ecsetet fogtam a kezembe, elborítottak az emlékek, s könnybelábadt szemmel vágytam vissza az Útra."

„Valahányszor ecsetet fogtam a kezembe, elborítottak az emlékek, s könnybelábadt szemmel vágytam vissza az Útra."

KultúrTapas: Aligha úgy kezdődött, hogy egy reggel felébredtél, és lefestetted a Caminót, nem igaz? Hogyan ismerkedtél meg az Úttal?

Molnár Regina: (Nevet.) Hát igen, valójában ez nem tudatos döntés volt, sokkal inkább egy… erős hívás talán. Először a húgom nyomott a kezembe egy könyvet úgy 12 évvel ezelőtt, ami az El Caminóról szólt. Nagyon magával ragadott a történet, amiben az írónő a saját útjáról mesélt. Miközben olvastam, egyre erősödött bennem az érzés, hogy el kell mennem és mindazt, amit a könyvben olvastam, meg kell tapasztalnom. Olyan varázslatosnak tűnt az út ebben a könyvben, hogy onnantól nem volt kétségem, egyszer végigjárom én is.

molnar-regina

És hogy jött ebből a gondolatból az első megtett kilométer?

Nyolc évig váratott magára, míg végül minden feltétel összeállt az induláshoz. De ez a nyolc év is azzal telt, hogy ott volt a szívemben az érzés, hogy útra kelek. Nem volt megoldandó problémám, vágy az önmegvalósításra vagy kérdések… egyszerűen csak elindultam és hagytam az Útnak, hogy megmutassa nekem önmagát. Abban viszont nem volt kétségem, hogy sokat fogok tanulni önmagamról.

Indulás előtt hogyan készültél a Caminóra? Stílszerűen: voltak, akik segítsenek az első lépés megtételében?

Igen, egyszerre volt meglepő és egyben természetes is, hogy sorra derült ki a környezetemben élő emberekről, hogy mennyien jártak már a Caminón, s mind-mind elláttak jó tanácsokkal. Így szerencsés voltam, mert nem kellett pánikszerűen keresgélnem a neten, hogy például mit érdemes vinni a zsákomban.

szent-jakab-ut
Pipacs

Neked mik voltak a tapasztalataid, vagy másképp fogalmazni, te milyen tanácsokkal szolgálnál most azoknak, akik a Camino előtt állnak?

Hiszek abban, hogy az Út már az indulás előtt is kifejti hatását, így én is sok olyan helyzetbe kerültem, ami tulajdonképpen a zarándoklatomra készítette fel. Például már itthon meg kellett tanulnom, hogy elengedjek olyan dolgokat, amiken úgysem tudok változtatni. Félelmeim nagy részétől is megváltam, mire Saint-Jeanba értem.

Mire gondolsz pontosan?

Az egyik félelmem például az volt, hogy én életképtelen vagyok és biztosan el fogok tévedni már itthon a reptéren. Ez volt ugyanis életem első repülése, ráadásul teljesen egyedül, minimális angol nyelvtudással… Ám mire kiértünk a budapesti reptérre hajnalban, teljesen biztos voltam abban, hogy képes vagyok véghez vinni ezt az álmomat és még túl is fogom élni. Kint aztán sorra jöttek a tanítások, felismerések. De a legfontosabb, hogy végre ki mertem mozdulni a − ma lassan már agyon emlegetett − komfortzónámból és tettem egy lépést a felnőtté válásom felé. Mindezt 36 évesen… De talán sosem késő elkezdeni az életet nem? (nevet)

camino-de-santiago
„Indulj és ne nézz vissza! Talán erről szól a Camino…” − Édua útja (1. rész)

Hozott más változást is a Camino az életed egyéb területein?

Talán furcsán, vagy éppen klisésen hangzik, de szinte minden megváltozott! A világhoz és önmagamhoz való viszonyom, az életmódom, a munkám is sokat változott. Kinyíltam. Azóta bátran utazom teljesen egyedül a világban egyetlen kis hátizsákommal és félelmek nélkül vágok neki az útnak. Kint megtanultam, hogy teljesen felesleges bármitől is tartanom − az csak egy fikció, az elmém szüleménye, amit nem lehet fejben megoldani. Ráadásul úgyis az fog megtörténni, aminek történnie kell, arra meg nem lehet felkészülni. S ha félelemmel indulok útnak, az csak elront mindent. Így aztán nyitottan, figyelve mindenre járom a világot.

A világjárás ezek szerint a Caminóval kezdődött, de máshová repített…

Nem feltétlenül, mert azóta többször visszamentem a Caminóra, más útvonalakat is bejártam a Francia-úton kívül és hirtelen mire azon kaptam magam, hogy a Camino vált az új komfortzónámmá, ott kezdtem biztonságban érezni magam. Bár mindig más az útvonal, de a rituálé ugyanaz: felkelsz, gyalogolsz, eszel, iszol, pecsételtetsz a zarándokútlevélbe, alszol és mindez ismétlődik másnap.

camino_molnar-regina

Azért kívülről ennél összetettebbnek tűnik a dolog, pláne egy kezdő zarándoknak.

Persze, ez így egy kicsit leegyszerűsített, mert minden Út hoz megoldandó feladatot és felismeréseket is, de már nem jelent számomra bátorságot egy ilyen fajta gyaloglás. Ez persze nem azt jelenti, hogy nem fogok újra Spanyolföldön zarándokolni, csak már nem ez jelenti a legnagyobb kihívást számomra. Kitoltam a komfortzónámat, és új kihívásokat kerestem, hogy fejlődhessek. Így kezdtem el egyedül utazni, s most már bátran nekivágok akár a Tengerentúlnak is.

És mi a legújabb kihívás jelenleg, ami kívül esik a komfortzónádon? Mi jelenti számodra most a kalandot?

Talán nem nevezhető kalandnak, de hatalmas kihívás, hogy most ismét azzal kezdtem foglalkozni, amit gyermekkoromban legjobban szerettem csinálni: amióta az eszemet tudom, rajzolok, festek, színezek, bár az utóbbi évtizedekben ez valahogy kikopott a hétköznapjaimból. Az Út viszont most visszahozta, hogy újra festenem kéne és mi lehetne a legjobb téma, ha nem az El Camino?

camino
El Camino, a bakancslistás szerelem (Cikkünkért kattints a képre!)

Feltételezzük, nem festőállvánnyal és palettával a kezedben jártad az El Caminót?

Nem igazán (nevet)… Hazaértem, megpihentem, próbáltam feldolgozni a feldolgozhatatlant, s mikor már azt hittem, készen állok, csak bámultam a fotóimat és képtelen voltam nekiállni a festésnek. Valahányszor ecsetet fogtam a kezembe, elborítottak az emlékek, s könnybelábadt szemmel vágytam vissza az Útra. Így a festés egy darabig elmaradt. Képtelen voltam heves érzelmek nélkül belekezdeni. Ma már tudom, ez is rendben volt így.

Azóta mégis láthattunk már néhány Camino tematikájú képet tőled. Mi hozta az áttörést?

Azóta megismerkedtem egy technikával, ami legközelebb áll hozzám, viszont kevesebben ismerik itthon. Úgy látszik, megint kilógok a megszokott sémából, mert nem azzal foglalkozom, amivel a többség, hanem új utat találtam magamnak… Ez az út az akvarell festészet. Három éve foglalkozom vele, de komolyabban csak az elmúlt egy évben, az első 2 év csak barátkozás volt az anyaggal. Ezalatt az idő alatt tagja lettem az IWS (International Watercolor Society) magyarországi tagozatának, melyen keresztül idén két nemzetközi kiállításon is részt vehettem képeimmel.

Ebben az évben jött az az érzés is, hogy megfessem zarándoklatom emlékezetes helyeit. Lett belőle egy 16 képes sorozat. Négy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az élmények feldolgozása mellé megérkezzen kezembe a megfelelő technika is. Azt gondolom, ez egy fantasztikus dolog és így, visszatekintve látom, hogy mindennek oka volt, mindennek megvolt a maga sorrendje az életemben, csakúgy, mint anno az Úton is. Így lett kerek ez a történet.

camino-02

Mik a terveid a jövőre nézve?

Folyamatosan képzem magam az akvarell területén és próbálom népszerűsíteni ezt a technikát, hiszen az emberek nem is igazán ismerik. Csak azt látják (jó esetben), hogy vízfestékkel papírra dolgozunk és azt gondolják, ez a technika azonos azzal, amivel még általános iskolában pingálgattunk, és biztosan nem is tartós.

Ez tévhit, az akvarell ugyanis egy jóval magasabban pigmentált, minőségi festék, amit különleges, vastag papírra viszünk fel, ezáltal nem veszít színéből az évek során sem, s keretbe, üveglap mögé téve pont olyan tartós lehet, mint egy olajfestmény. Ezért is szeretném, ha minél többen megismernék ezeket a képeket. Jelenleg első kiállításomra készülök, mely december 1-én lesz az Őrmezei Közösségi Házban, de emellett egyéb kiállítási lehetőségek is tervben vannak még erre az évre és képeim egy részét szeretném a jövőben jótékonysági célra felajánlani.