Barcelonában tudják, hogyan kell lepalackozni a spanyol nyarat

10 évvel ezelőtt még Ronaldinhóval próbálták kicselezni a konkurenciát, ma már mindenki számára egyet jelentenek a spanyol nyár felemelő könnyedségével.

Ki tudja, talán még a napernyők sem nyílnának ki rendesen. A nyár slágere mellett most már úgy tűnik, az Estrella Damm reklámfilmjei nélkül sem rendezhetnek nyarat Spanyolországban. És a kettő néha még össze is kapcsolódik. Az 1876-ban alapított barcelonai sörmárka évről-évre kimaxolja a „buenrollismót”, és amikor már éppen unalmassá válna számunkra a spanyol lét elviselhetetlen könnyűsége, mindig csavar egyet a történeten. Így volt ez a tavalyi Vale esetében, amikor a rövidfilmre bővülő formátumot nem kisebb rendező kezébe adták, mint Alejandro Amenábar − a cukiskodást meg Dakota Johnsonra és Quim Gutiérrezre bízták.

Idén a formátum ugyan nem, a főszereplő karaktere viszont alaposan megváltozott. Jean Reno öniróniája mégsem ejtett foltot a “Mediterráneamente” szlogenen. Ahogyan 2009-ben az Estrella újraalkotta a nagybetűs reklámfilm fogalmát − amelyet a meghatározó betétdalok miatt nyugodtan nevezhetünk akár reklámklipnek is − és egy fél évtized alatt tökéletesre fejlesztette, úgy most is ugyanazt az utat járja rövidfilmjeivel. Katalónia legnépszerűbb sörének sikere immár a reklámok terén is töretlen és ki tudja még, hol a vége? Merüljünk el inkább az eddigi pillanatokban − mediterráneamente.

Levanta de la toalla, entrena el alma

(2014)

Az Estrella 5 éve palackozta már a mediterrán nyarat jobbnál-jobb betétdalokkal, amikor a spanyol fesztiválokról még egy szó sem esett. Noha arrafelé sem szenvednek hiányt parádés helyszínekben, talán nem meglepő, hogy a barcelonai márka utolsó reklámklipje igazán sajátos line-upot mutat be. Gondoltál már rá, hogy milyen lenne egy saját fesztivált rendezni a barátaidnak? Az Estrella gondolt.

Todo depende del cómo y el cómo solo depende de ti

(2013)

Ha pedig zene, a Mediterráneamente kampány line-upjának nagyszínpadosa 2013-ban „lépett fel”. A betétdalok szerzői közül ugyanis a leghíresebbnek messze a katalán Love of Lesbian tekinthető, akik egy hegyvidéki házba költöztették át a megszokott tengerparti hangulatot. A hivatalos indoklás szerint a banda „tiszteletére” még egy leszbikus puszi is elcsattan a film végén − ami 2013-ban egy egész nyárra lekötötte a spanyol bloggereket és a kommentelőket.

Cuando amas lo que tienes, tienes todo lo que quieres

(2012)

Hamarosan Ti jöttök, de be kell vallanunk, nálunk ez a reklámfilm viszi a prímet − hangulatban és látványban egyaránt. Érdekesség, hogy a mallorcai Serra de Tramuntanát előtte választották a világörökség részévé, így a forgatási helyszín mindennek nevezhető, csak éppen véletlennek nem. Ebben az évben debütált továbbá az Estrella által jelenleg is használt betűtípus, sőt, a sörösüvegkoccintás (2:47) egész Spanyolországban. Ezt a klippet nem lehet nem imádni.

Las cosas normales pueden ser extraordinarias

(2011)

2011 az elBulli éve volt − vagy talán úgy helyesebb, hogy az elBulli utolsó éve. Spanyolország leghíresebb Michelin-csillagos étterme bezárta kapuit a vendégek, és kinyitotta a mindent elsöprő gasztro-innováció előtt. Kedvenc barcelonai sörünk háza táján meg gondoltak egy (nem is olyan nagyon) merészet, és összekapcsolták a világhírű spanyol gasztronómia pápáját − ez lenne ugye Ferran Adrià − a mediterrán nyárral, benne egy csipetnyi szerelemmel persze.

A veces lo que buscas está tan cerca que cuesta verlo

(2010)

Vajon véletlen, hogy a szerelmi háromszög történethez a The Triangles adott zenei aláfestést? A Mediterráneamente kampány 2009-es berobbanása (mindjárt, mindjárt…) után az Estrellánál pontosan érezhették, mikor nem szabad elengedni a gyeplőt, ennek megfelelően a Szent Iván-éjjelén induló klip egy pillanatra sem improvizál az előző év receptjéhez képest. Még szerencse, hogy a spanyol tengerpart és a fiatalos „buenrollismo” még senkinek sem okozott csalódást ezen a világon.

Lo bueno nunca acaba si hay algo que te lo recuerda

(2009)

Formenterán kezdődött minden. Az Estrella Dammnál gondoltak egyet, és elkezdték lepalackozni a spanyol nyarat − mediterráneamente, ugyebár −, az emberek meg azon kapták magukat, hogy egész Spanyolország a Summercatet dúdolja. Tonight, tonight, tonight…

Ahogy a legelső Estrella-reklámfilm hirdeti, a „Jónak sosem szakad vége, ha van, ami emlékeztessen rá”, úgyhogy a kérdés adott:

Te melyik kisfilmre gondolsz a legszívesebben?

   

Start typing and press Enter to search