Utazás

Bakancslistás Andalúzia: Ronda és a fehér falvak

Reznicsek Éva | 2019-11-23

Ahogy a zuhogó esőben, az esernyőt szorongatva, borult ég alatt sétál az ember, akarva-akaratlanul is valahova messzire kívánja… tulajdonképpen saját magát. Ilyenkor a nyári élményekből táplálkozom: Sevillára gondolok, és az útra, amit Andalúzia eldugott gyöngyszemei között tettünk. Rondába, ami a világszép.

Azonnal beleszerettem Sevillába. Másodszorra. Amikor a barátnőmmel a nyáron az andalúz fővárosba utaztunk, már nem csak gondolatban ragadott magával a város, és persze Spanyolország. Sevilla hangulata, a színek és építészeti stílusok keveréke, a spanyol hangok és illatok kavalkádja és az emberek nyitottsága... Repesett a lelkem, ahogy spanyol feliratokat láttam vagy régóta hőn áhított helyeket láthattam meg a saját szememmel.

sevilla_01.jpg

Persze egy hétig folyamatosan várost nézni a kánikulai melegben nem lehet, így amellett, hogy bejártuk Sevilla utcáit, a piacait, az éttermeit és a nevezetességeit, egy kis kirándulásra is elmentünk, pontosabban menekültünk a hőség elől. Őszintén szólva, eddig nem sok buszos kiránduláson vettem részt, inkább a magam ura vagyok, így érdeklődéssel vegyülő izgalommal vártam az idegenvezetőt. Kiránduljatok velem az andalúz fehér falvakba, fedezzétek fel egy régi arab vár titkait és persze Rondát, ami meseszép.

Castillo de las Aguzaderas

Mindent szép sorban. A Castillo de las Aguzaderas neve onnan ered, hogy a legenda szerint a vár előtt terülő köveken élesítették egykoron az agyarukat a vaddisznók. Ahogy a teljesen sötét - csupán a telefonjaink zseblámpája által megvilágított - régi folyosón, egyik lábamat a másik után rakva haladtam felfelé, elöntött az izgalom.

Megcsapott a történelem és a gyerekkor szele. Mintha egy kalandfilmben lettünk volna… Vajon kik és mi célból mászkálhattak itt előttünk, évszázadokkal ezelőtt? Vajon mit érezhettek? Biztos vagyok benne, hogy ők is ugyanúgy szerettek, féltek, aggódtak, mint mi. És ők is szerették a hasukat… erről pedig a plafonon található lyuk árulkodott, amely a húsok füstölésére szolgált.

Mivel nagyon szeretem a várakat és várromokat, a hely azonnal elnyerte a tetszésemet. Különösen, mert nem egy „védhető” helyre – mint mondjuk egy dombra vagy hegyre – , hanem gyakorlatilag a semmi közepére építették. Érdekes érzés volt körülnézni onnan fentről, és nem hegyeket látni magam körül, nem mindennapi.  Az építkezés oka pedig az, hogy az arabok mindig víz közelében építkeztek, és itt is volt egy forrás.

Fehér falvak: Zahara de la Sierra és Grazalema

Fehér falvak? Miért is? A kirándulós napunkat a legjobban azzal tudnám jellemezni, hogy nem tudtam, pontosan mire is számítsak, és folyamatosan kellemes meglepetések értek. A Pueblos Blancosról persze már hallottam előtte. Tudtam, hogy léteznek fehérre festett spanyol falvak, hogy érdekesek, és egyszer meg szeretném nézni őket… de senki sem készített fel arra, hogy ennyire gyönyörűek.

ronda-sevilla.jpg

 A falvak, mint a kis ékszerdobozok, amelyek különleges ékszereket rejtenek magukban, úgy tornyosulnak egymás hegyén-hátán. Fehérek és egyformák, mégis színesek, élettel telik és egyediek. Don Quijote mintázatú függöny az egyik ajtón, a másik ház ablakában rózsaszín muskátlik, a harmadik házon a teraszt szárított pálmalevél díszíti, a negyedikből pedig egy macska lép éppen ki, aki beszédbe elegyedik velem. Az már más kérdés, hogy kettőnknek teljesen más elképzelésünk volt a beszélgetés tartalmáról.

És fény derült a egy régi titokra is: Andalúziában hagyományosan ezért festik be fehér mésszel a házak falait pontosan évente kétszer (!), mert így gátolják, hogy a hőmérséklet nagyon felmelegedjen a falakon belül. Furcsa, hogy a hideg – vagy ebben az esetben inkább hűvösebb – racionalitás végül micsoda népszerűséget hozott és nemzetközi turisztikai látványossággá vált az idők folyamán.

feher-falvak.jpg

A fehér falvak a szépségük mellett még két dolog miatt különös helyet foglalnak el a szívemben. Az egyik, hogy ott, egy lépcsőn ülve ettem először pestiñost. A mézzel leöntött, araboktól átvett édesség szerelem volt első falatra. A másik emlék, amit féltve őrzök, egy helyi bácsival való beszélgetés. Az egyik templom előtt álltunk, nézelődtünk, amikor odajött mellénk és egy térképén megmutatta az aprócska falu személyes történetét. Egyedülálló pillanat nekünk, egy élet története neki.

Ronda

Ronda!? Gyönyörű! A viccet nem egy magyar turista elsütötte már. Sevilla mellett Ronda is egyike volt azoknak a városoknak, amelyek régóta a bakancslistámon várják – egyre türelmetlenebbül – a sorukat. És Rondában sem csalódtam, hogy is tehettem volna. Amit nem tudtam viszont, hogy a látképben nem lehet „sétálni”. Vagyis, hogy a házak előtt nincs út.

ronda.jpg

A híd, amely az óvárost az újvárossal köti össze, egykor börtönként szolgált. Hosszú ideig nézegettem a magas oszlopokat, amelyeken még láthatóak a börtön maradványai, azon elmélkedve, hogy vajon milyen érzés lehetett ott raboskodni, tudva, hogy szinte lehetetlen onnan - élve - elmenekülni.

Rondában található Spanyolország legrégibb bikaarénája. De nem csak ezt tanultam meg a kirándulás során, hanem azt is, hogyan kell olyan ivókútból kulacsot tölteni, ahonnan egyenesen jön felfelé a víz. Ezt egy helyi bácsi tanította meg nekünk. Majd, amikor megtudta, hogy magyarok vagyunk, elmondta azt a két mondatot, amit németül tudott. Mert az közel van hozzánk. Mint Ronda a szívünkhöz.