Spanyolozz okosan! Többet ésszel, mint erővel

Mostanában szinte minden napra jut egy-egy új tudományos felfedezés, amit az agykutatók, pszichológusok, neurológusok és egyéb „-lógusok” követnek el. És ha már így van, nézzük meg, mit tudunk ebből mi, nyelvtanulók hasznosítani, hogy könnyebben, gyorsabban és tartósabban megtanuljuk a választott idegen nyelvet. Használjuk fel az agykutatás eredményeit a nyelvtanulás megkönnyítésére!

Nyugodtan olvass tovább!

Ne félj, nem lesz szó dopaminreceptorokról és a magnetoenkefalográfiáról! A cikk további részében egyetlen ilyen „csúnya”, idegen szóval sem fogsz találkozni, – garantálom, hogy mindent érteni fogsz, még akkor is, ha biológiából kettes voltál a suliban.

1. Lelkesedés, motiváció, pozitív érzelmek, humor

Az agy akkor fejlődik legjobban, ha pozitív érzelmek kötődnek ahhoz, amit csinálunk. Ez gyerekekre és felnőttekre egyaránt igaz. Remélhetőleg neked is volt már olyan tapasztalatod, hogy egy szeretett tanár tantárgyát sokkal jobban tudtad, mint a többit, vagy éppen szerelembe estél egy külföldivel és erőfeszítés nélkül tanultad meg az ő anyanyelvét. Ebből az is következik, hogy a sikertelenség nem a képességek, hanem a motiváció hiányát jelzi.

Hogyan tudod ezt hasznosítani a nyelvtanulásban? Hát – szeress bele valakibe! Ha ez nem járható út, mert már boldog párkapcsolatban élsz, akkor keress vicceket, rövid vicces történeteket, nézd a kedvenc sorozatodat a tanult nyelven – vagyis próbáld a nyelvtanulást kellemes hobbiként felfogni, ne pedig nyűgként, félelmetes mumusként.

2. Emlékezet, tanulási tölcsér

Lehet, hogy hallottál már a tanulási tölcsérről. A lényege az, hogy minél aktívabban, minél több érzékszervet használva tanulj. Ha csak olvasol valamit, azt nagyon hamar elfelejted, de ha beszélsz, eljátszod a történetet, akkor sokkal jobban megmarad. Már az is jó, ha látod és hallod is, vagyis ha videókat, filmeket nézel a tanult nyelven. Spanyol tanuláshoz például itt is találhatsz videókat.

Na és a szókincs?

Lehet, hogy hallottál már az agykontroll memóriafogas technikájáról. Itt előre megtanult szó- és számlistához kötöd a megjegyezni kívánt szavakat. Ez is működőképes módszer. Vagy itt van egy teljes blogbejegyzés a szótanulásról, ahol további módszerekről olvashatsz.

3. Többfajta intelligencia

Robert J. Sternberg elmélete szerint minden ember háromfajta intelligenciával rendelkezik: analitikus, kreatív, gyakorlati. Ezeket különféle dolgokhoz használjuk. A kreatív intelligenciát új dolgok kitalálásához; az analitikusat problémamegoldáshoz, döntéshozáshoz és a gyakorlatit az automatikusan végrehajtott tevékenységekhez.

A gyakorlati intelligencia kell például az autóvezetéshez, a gyalogláshoz és a beszédhez is. Sok nyelvtanuló túlnyomórészt az analitikus intelligenciáját használja nyelvtanulás közben (szabályok megtanulása) és nagyon keveset a gyakorlatit. Pedig az ideális a 30%-70%-os arány lenne, vagyis az idő 30%-ában tanulj új nyelvtani dolgokat és 70%-ában gyakorold azt!

Cikkünkért kattints a képre

Vagyis ne lepődj meg, hogy ha csak a nyelvtani szabályokat magolod, attól nem fogod őket tudni alkalmazni. Például ha a spanyol kötőmódot tanulod, akkor találj ki butuska vagy vicces példamondatot mindegyik esetre és azokat mondogasd magadnak. Pl. Me alegro de que tú seas cocodrilo. („Örülök, hogy krokodil vagy.” – és a legjobb barátodat/szerelmedet/anyukádat elképzeled krokodilként. Ezek után biztosan nem fogod elfelejteni, hogy az érzelmet kifejező főmondatok után, ha a főmondat és a mellékmondat alanya különbözik, akkor kötőmódot használunk. Ugye, hogy sokkal jobb a krokodil, mint a szabály?)

4. Nyelvtanulás és sport

A mozgás javítja a véráramlást, így az agyét is, ha pedig jobb a véráramlás az agyunkban, akkor sokkal könnyebben sajátítjuk el a tananyagot. Ezen kívül a testmozgás csökkenti a stresszt, jobb hangulatra derít és tovább tudunk figyelni, koncentrálni. A rendszeres mozgás növeli a koncentrációs készséget és csökkenti a depresszióra való hajlamot. És itt visszautalnék a pozitív érzelmekről és a humorról szóló részre.

Búcsúzóul

Remélem olvastál olyat, amit hasznosítani tudsz a saját életedben, ami legalább egy picit segít neked a nyelvtanulásban. Zárásként térjünk még vissza egy pillanatra a címhez. Tudod-e, hogy hogyan mondják a spanyolok azt, hogy „többet ésszel, mint erővel”? Más vale maña que fuerza.

Vendégszerzőnkről bővebben a Spanyolos.hu oldalon tájékozódhatsz.

Start typing and press Enter to search