Spanyol Nyelvtanulás

A spanyol nyelvtan rejtélyei: miért tengo és vengo?

Zoltán Szilárd | 2016-02-07

A spanyolban van néhány gyakran használt ige, amelyek végződésében egyes szám első személyben (a kötőmód jelen idejében pedig végig) -G-t találunk. A latinban ugyanezekben a végződésekben még magánhangzó (-I- vagy -E-) volt a helyükön, vajon hogy lehet ez?

A spanyolban van néhány gyakran használt ige, amelyek végződésében egyes szám első személyben (a kötőmód jelen idejében pedig végig) -G-t találunk. A latinban ugyanezekben a végződésekben még magánhangzó (-I- vagy -E-) volt a helyükön, vajon hogy lehet ez?

Még ha látszólag úgy is tűnne, természetesen nem arról van szó, hogy a latin magánhangzó [g]-vé vált volna, hiszen ilyen jellegű hangváltozás nem ismert az újlatin nyelvek történetében (és egyébként is eléggé furcsa volna). Az ilyenfajta változásoknak általában analógiás oka van: ha ugyanis egy paradigmán belül a végződésekben többféle hang is megjelenhet, azok egy idő után hatással is lehetnek egymásra – sőt, más igék ragozásának végződéseire is.

Spanyol ragozás

A latinban léteztek olyan igék, amelyek egyes szám első személyű végződése a kijelentő mód aktív jelen idejében hangsúlytalan –eo vagy –io volt (ami a beszélt nyelvben [jo]-nak hangzott), kötőmód jelen idejű alakjaikban pedig –ea– vagy –ia– szerepelt (a beszélt nyelvben [ja]-nak ejtve); ilyen volt többek között a már említett tenēre (2.) ’tart’, venīre (4.) ’jön’ és salīre (4.) ’ugrik, szökik’. Léteztek továbbá olyan igék is, amelyeknek ugyanezen végződéseiben –g– volt, például a tíngĕre (3.) ’befest’ ige. Ahhoz, hogy megértsük, mi is történt és hogyan, nézzük meg az utóbbi ragozását!

A tíngĕre ige alakjai a kijelentő mód és a kötőmód aktív jelen idejében az alábbiak voltak:

  • kijelentő mód: tíngo, tíngis, tíngit, tíngimus, tíngitis, tíngunt.
  • kötőmód: tíngam, tíngas, tíngat, tingāmus, tingātis, tíngant.

Így ránézésre nem tűnik fel semmilyen furcsaság, csupán azt tudjuk megállapítani, hogy ez egy teljesen szabályos, harmadik ragozású latin ige. Igen ám, de ha jobban megnézzük, láthatjuk, hogy a kijelentő módban az egyes szám első és a többes szám harmadik személy kivételével a g-t minden alakban [i] követi – márpedig [e] és [i] előtt az bizony már nem [g]-nek, hanem inkább [gy]-nek vagy [j]-nek hangzott a kései latinban. Vagyis az összes hasonló igében a beszélők már csak a kijelentő mód egyes szám első és többes szám harmadik személyű, illetve a kötőmód alakjaiban ejtettek [g]-t, a többiben nem. (A spanyolban többes szám harmadik személyű igékben azért nem jelenik meg a –g-, mert a latin –unt végződést a 2. ragozás mintájára –en(t)-nel helyettesítették – lásd az ábrát!)

Ragozás a spanyolbanEz a minta aztán úgymond „megfertőzött” több, a beszélt nyelvben gyakran előforduló igét is, amelyekben eredetileg nem volt sehol [g], hiszen a beszélők már nem tudták eldönteni, hogy a [j] eredetileg [g] volt-e vagy sem – így pedig hiperkorrekcióval a [tenjo] tengo, a [βenjo] pedig vengo lett. Később, már belső fejleményként, ez aztán kiterjedt olyan igékre is, amelyekben eredetileg sem hangsúlytalan [e] vagy [i], sem pedig [g] nem volt, például a sp. poner, ol. porre (pongo, ponga).* A sors iróniája, hogy éppen azon igék ragozása, mint a fent idézett tíngĕre, melyek tövében szerepelt a –g, a spanyolban pont fordítva egyenlítődött ki: így pl. a tañer (< TÁNGĔRE) ’penget’ és a ceñir (< CÍNGĔRE) ’szorít, felcsatol stb.’ alakjaiban ma végig ñ-t találunk (taño, ciño, illetve kötőmódban taña, ciña).

A szerző további írásait az El Mexicano blogon olvashatjátok.