Feldobjuk a spanyoltanulást, megújul a KultúrTapas

5000+ LIKE a Facebookon, 400+ az Instagramon, és egy olyan spanyolos közösség, aki legalább annyira imádja Spanyolországot, mint mi. Itt az idő, hogy megújuljunk, nem gondoljátok?

Talán emlékeztek még rá, január elsején ismét zászlónkra tűztük a spanyolt és kampányt indítottunk azért, hogy a spanyoltanulás sehol se kerülhessen a beteljesületlen újévi fogadalmak amúgy is népes táborába. Mindegy, hogy a magazinra, a Facebookra vagy az Instagramra nézünk-e, mindenütt egyre többen és többen vagytok velünk, ez pedig nem csak nekünk kell, hogy lendületet adjon.

Azt szeretnénk, ha spanyolosokként egymást is inspirálni tudnánk, ahogy azok a zseniális fotók teszik, amiket #kulturtapas hashtaggel küldötök nekünk az Instán. Imádjuk őket! Imádjuk, mert látszik rajtuk, mennyire szeretitek Spanyolországot − akárcsak mi. Sokan a Pireneusokon túl, vagy éppen a Kanári-szigetekről követitek a KultúrTapast, de legyen bármekkora is a távolság,

Spanyolország összeköt minket.

Jó lenne, ha azoknak a napjaiba is tudnánk egy kis spanyolt csempészni, akik ma reggel a lefagyott járdákon „korcsolyáztak” munkába menet. Jó lenne egy képzeletbeli lasszóval közelebb húzni Spanyolországot… Persze az ember nemcsak a jeget kapargathatja fogcsikorgatva, legalább olyan kínszenvedés egy rendhagyó igeragozás vagy éppen a subjuntivo, hiába tombol odakint esetleg a mallorcai tavasz.

#napispanyol

Éppen ezért a kifogásoknak most vége! Ezentúl minden reggel megpróbáljuk feldobni a napotokat egy-egy olyan kulturális tapasszalspanyolfalatkával, ami kezdő és haladó spanyolosoknak egyaránt érdekes lehet. Nemcsak hasznos spanyoltanulós-hackeket szeretnénk bemutatni, hanem olyan posztokat, amik a kávé kavargatása közben vagy épp a metrón zötykölődve is mosolyt csalnak a szátok szegletébe.

Gramágica

A nagy spanyol hadjáratot persze nem lehet csak szavakkal megvívni, ahogyan a legjobb szókinccsel rendelkező spanyolos sem jut messzire csapnivaló nyelvtannal. Csak az a baj, hogy a nyelvtan unalmas és mi sem ismerünk azért sok olyan nyelvtanulót, aki szívesen böngész grammatikai okfejtéseket. Ezért találtuk ki Nektek a Gramágica-posztokat, amikben egy-egy apró trükkel világítunk rá a spanyol legsötétebb árnyaira is. Ha szerettétek a tavalyi hackeket, ne hagyjátok ki a reggeli Gramágicát!

Our Man in Madrid

Még mielőtt a Narcos-rajongók a szívükhöz kapnának, nekünk is megvan ám az emberünk Madridban! Na jó, egy kicsit más karakter, de talán ez nem akkora baj… Februártól a madridi Complutense Egyetem magyar lektora, Tóth-Mayer Gergő vezet majd be Titeket a spanyol főváros rejtelmeibe, szintén a Facebookon. Örök madridi kedvenceinket már ismeritek, Gergő ezúttal valóban a helyszínre varázsol majd Benneteket Facebook Live bejelentkezéseivel a legemblematikusabb vagy éppen legmenőbb underground helyek sűrűjéből. Keressétek 360°-os képeit a részletekkel, hamarosan a Facebook-oldalunkon.

E-Studio

Egy hosszabb kihagyás  őszi szünet után 2017-ben visszatér E-Studio sorozatunk is, amelyben továbbra is érdekes spanyol újságcikkeket ajánlunk Nektek − némi hátsó szándékkal. Hiába kapjuk meg ugyanis sokszor, hogy a hatékony nyelvtanuláshoz érdemes olvasgatni a spanyol sajtót, ha a cikkek

valójában csak kínszenvedést okoznak nekünk

a rengeteg ismeretlen szó és zavaros nyelvtani szerkezet miatt. Az E-Studióban megjelenő írásokkal ilyen csalódás biztosan nem ér majd, hiszen a szókincset és a nyelvtanokat is a Te nyelvtudásodhoz igazítottuk, ráadásul minden szinthez egyre több témában érhető már el újságcikk, hogy válogatni is tudj. A tematikus szószedet már csak hab a tortán.

8 újságcikk a spanyolodnak megfelelően (kattints a képre!)

Együtt a spanyolosok

És a meglepetések itt még nem érnek véget, hiszen februárra ezeken felül is tartogatunk számotokra újdonságot. A #napispanyol posztok között például találkozhattok majd számtalan animációval is, galéria-posztjainkkal pedig közelebb hozzuk a legszebb spanyol városokat és bemutatjuk a legérdekesebb hispán szokásokat. Nem feledkezünk meg a spanyol kultúra nagyjairól sem, hiszen közvetlenül tolmácsoljuk majd Nektek Antonio Banderas vagy éppen Antoni Gaudí jó tanácsait is. Egy utolsó meglepetést pedig egyelőre megtartunk magunknak.

Ne gondoljátok azonban, hogy rajtatok egy picike felelősség sincs. Ha azzal kezdtük, hogy a beteljesületlen újévi fogadalmak ideje lejárt (a spanyoltanulás esetén mindenképp!), arról se feledkezzünk meg, hogy nem minden közösség olyan összetartó ám, mint a spanyolosok. Bátran kommentelj tehát, válaszolj a #napispanyol kérdéseire, segíts más spanyolosoknak és nyugodtan oszd meg velünk Te is a kételyeidet, valaki biztosan segít majd.

Ha hasznos spanyol hackre, inspiráló utazási tippre vagy mosolyogtató cukiságra bukkansz a KultúrTapason, megköszönjük, ha másokkal is megosztod. Mindegy, hogy kezdő spanyolos vagy-e, esetleg haladó, a Kárpát-medencében lubickolsz vagy a Pireneusokon túl: itt az idő, hogy Te is beszállj a spanyol népszerűsítésébe! Mert Spanyolország minket,

mi egymást inspiráljuk!

Start typing and press Enter to search