Spanyol Nyelvtanulás

5 spanyol kiejtési hiba, amit (majdnem) minden spanyoltanuló elkövet

Zoltán Szilárd | 2019-09-28

Korábban arról írtam, hogy miért olyan vicces, amikor spanyol anyanyelvűek angolul beszélnek. Hát, mi se nevessünk annyira, mert valószínűleg ugyanilyen viccesek vagyunk az ő szemükben, amikor spanyolul beszélünk. Az alábbiakban megpróbáltam összeszedni néhány pontba azokat az – anyanyelvünkből adódó – sajátosságokat, amelyeket sokszor önkéntelenül is átviszünk a spanyolba. Az egyes fejezetek végén hangpéldákat is hoztam a helyes kiejtésre, spanyol anyanyelvű beszélőktől, hogy könnyebb legyen fejlődni és javítani a spanyolunkat.

1. Hosszú és zárt -o a szó végén, túl hosszú magánhangzók

Az egyik legfeltűnőbb hiba, mivel a magyarban a szó végi -ó csak hosszú (és zárt) lehet. Ez alól nincs kivétel, minden magyar így ejti, még az idegen szavakban is. Éppen ezért annyira hozzászoktunk, hogy akaratlanul is így ejtik a kezdők a spanyol szavak végén lévő -o hangot, pl. bueno *[buenó]. Pedig a spanyolban egyáltalán nincsenek hosszú magánhangzók (tudományosan fogalmazva: nem ismernek hosszúság szerinti megkülönböztetést). Egyedül a hangsúly kísérőjelensége a magánhangzó megnyúlása, de ez sem minden nyelvjárásra igaz (pl. Észak-Közép-Spanyolországban a hangsúlyos magánhangzók néha még rövidebbek is, mint a hangsúlytalanok – feltehetően a baszk nyelv hatására), és még a hangsúlyos spanyol magánhangzók sem nyúlnak olyan hosszúra, mint a mi hosszú magánhangzóink (és ugyanezért halljuk a spanyolt olyan „pattogósnak” is az olasszal szemben). Tehát a hangsúlytalan, szó végi -o a spanyolban nyílt és rövid! (Nyelvjárásonként persze ez is eltérő mértékű, pl. Mexikóban nagyon nyílt, az Andok vidékén viszont elég zárt [o]-kat ejtenek szó végén.)

  Példák: Listen to bueno pronunciation by Forvo bueno Listen to claro pronunciation by Forvo claro Listen to ocho pronunciation by Forvo ocho Listen to toro pronunciation by Forvo toro

2. Túlzottan nyílt, magyaros e

Bár a spanyolban is van nyíltabban és zártabban ejtett e (és o), ez a különbség nem akkora, mint a magyar e – mondjuk az ember szó elején – és é között. (Figyeljük meg pl. a Listen to viernes pronunciation by Forvo viernes ’péntek’ szóban a kétféle [e] ejtését!) A magyarban jellemzően nyílt e [æ] hangot például a spanyolok nem is [e]-nek, hanem inkább [á]-nak hallják, az é-nket viszont már [i]-nek! Mindez jól mutatja, hogy a spanyol [e] valójában sem a magyar e-vel, sem a magyar é-vel nem azonos, hanem leginkább az egyes magyar nyelvjárásokban ejtett, ë-vel jelölt zárt [e]-nek felel meg. Nem szabad, hogy megzavarjon minket a spanyol ékezet sem: az é csak hangsúlyos [e]-t jelöl, nem pedig magyar [é]-t – más kérdés, hogy ezt nyílt szótagban általában zártabban is ejtik (ám ez is nyelvjárásfüggő).

  Példák: Listen to e pronunciation by Forvo e Listen to mente pronunciation by Forvo mente Listen to pero pronunciation by Forvo pero Listen to perro pronunciation by Forvo perro Listen to seis pronunciation by Forvo seis Listen to José pronunciation by Forvo José Listen to celebré pronunciation by Forvo celebré

3. Kettőshangzók „szétbontása”, két szótagban ejtése

Mivel a magyarban néhány idegen (görög vagy latin) eredetű szó kivételével, mint az au vagy Európa, nincsenek kettőshangzók (diftongusok) – és utóbbiakban is csak a művelt beszélők képesek igazi diftongust ejteni –, szintén gondot okoz a spanyol diftongusok, főleg az ún. nyíló kettőshangzók kiejtése. Ezeknek pontosan az a lényege, hogy két magánhangzót egy szótagban kell kiejteni, vagyis a diftongus hosszúsága megegyezik egy egyszerű rövid magánhangzóéval. Mindez persze úgy jöhet létre, ha a diftongus egyik tagja nagyon rövid, szinte mássalhangzó (vagyis majdnem [v]- vagy [j]-szerű). A bueno ’jó’ helyes kiejtése tehát nem *[bu-e-no] (és nem is *[bujeno]!), hanem [bue-no], ahol a(z) ue ugyanolyan hosszú, mint a szó végi rövid(!) -o. (Akinek ez sehogy sem megy, de gördülékenyen szeretne beszélni, nyugodtan ejtsen [bono]-t.)

spanyol-tarsasag.jpg

Ugyanígy a bien ’jól’ ejtése sem *[bijen], hanem [bjen]. Nem ennyire egyszerű, ha a(z) ie diftongus előtt t- vagy d- áll: a magyarban a -tj- és -dj- kapcsolatokat ugyanis [tty]-nek és [ggy]-nek mondjuk. A spanyolban ilyenkor külön [t]+[j]-t és [d]+[j]-t kell ejteni, pl. tiene [tjene] (nem *[tyene] és nem *[tijene]) ’neki van’, diente [djente] (nem *[gyente] és nem *[dijente]) ’fog [főnév]’. Ha nem megy, az sem baj, ha két szótagban ejtjük a(z) ie-t, csak arra ügyeljünk, hogy az [e]-t kell hangsúlyozni, nem pedig az [i]-t! Elég sok spanyol szóban előforduló kettőshangzó még a(z) ua, pl. agua ’víz’. Durva hiba lenne úgy ejteni, hogy *[agva], az u itt pontosan olyan, mint az angolban a w, tehát [agwa].

  Példák: Listen to bueno pronunciation by Forvo bueno Listen to bien pronunciation by Forvo bien Listen to tiene pronunciation by Forvo tiene Listen to diente pronunciation by Forvo diente Listen to guante pronunciation by Forvo guante Listen to agua pronunciation by Forvo agua Listen to monstruo pronunciation by Forvo monstruo

4. A b és a v, na meg a d magyaros ejtése

Hozzá vagyunk szokva, hogy magyarul nagyjából mindent úgy írunk, ahogy ejtünk. Nincs ez nagyon másképp a spanyolnál sem, de azért vannak olyan – kezdetben nem is annyira feltűnő – eltérések, amelyekre érdemes figyelni. Az egyik az a hang (vagy hangok), amelye(ke)t a b és v betűk jelölnek. Adná magát a magyar és az angol után, hogy az egyik a [b], a másik a [v] hangot jelöli, hát mi mást. A spanyolban ez mégsem ennyire egyszerű: tök mindegy, melyik betűt látjuk leírva, az nem a kiejtést tükrözi, csupán etimológiai oka van (tehát megkülönböztető szerepük is csak írásban van). Igazából szó elején nincs is [v] hang a spontán beszédben, magánhangzók között viszont csak az van, amely mégsem teljesen olyan, mint a magyar [v], hanem csak a két ajkunkat közelítjük egymáshoz. A vida ’élet’ valójában [bida], ahogy a botas ’csizma’ elején is [b]-t ejtünk. De ha már előttük van egy magánhangzóra végződő szó, akkor laza [v] lesz belőle (la vida [lavida] ’az élet’, una bota [unavota] ’fél pár csizma’), akárcsak az amaba [amava] ’szerettem/szeretett’ alakban. Szintén [b]-t ejtünk az -mb-, -nv- csoportokban is. (A b és v betűkkel jelölt hangok közötti nyelvtani megkülönböztetés már a latinban eltűnt – sőt, istenigazából magyaros [v] hang sosem létezett –, e jelenségről részletes cikk is volt.)

A másik tipikus hiba, hogy a d-t erős, magyaros [d]-nek mondjuk magánhangzók között is spanyol szavakban, amikor a valóságban az olyasmi, mint az angol the, this szavak kezdő mássalhangzója. Magyaros [d] hang a spanyolban szinte kizárólag az -nd- csoportban fordul csak elő, illetve szókezdő helyzetben, ha előtte nincs másik szó; minden más esetben az előbbi, „laza” hangot ejtik. (Sőt, az -ado végződésben sok nyelvjárásban – főként Spanyolországban és a Antillákon – teljesen el is hagyják a mássalhangzót gyors beszédben, amit a nyelvművelők elítélnek.)

  Példák: Listen to vida pronunciation by Forvo vida Listen to botas pronunciation by Forvo botas Listen to amaba pronunciation by Forvo amaba Listen to cambiar pronunciation by Forvo cambiar Listen to enviar pronunciation by Forvo enviar Listen to donde pronunciation by Forvo donde Listen to lado pronunciation by Forvo lado

5. Hangsúly, hangsúlyozás, magyar hanglejtés

Míg a magyarban csak a mondathangsúly, a spanyolban már a szóhangsúly (lexikális hangsúly) is nagyon fontos, mert jelentésmegkülönböztető lehet. A magyarban az utóbbi nem különösebben érdekes, mivel alapból minden szónak az első szótagon van a lexikális hangsúlya. A spanyolban ellenben minden szónak saját lexikális hangsúlya van, amely egyszerű szavakban az utolsó három szótag valamelyikén lehet. Nem mindegy például, hogy amo [ámo] ’(én) szeretek’ vagy amó [ámó] ’(ő) szeretett’ – a két szó jelentését csupán a hangsúlyozása különbözteti meg. Ezért érdemes a megfelelő hangsúlyozásra odafigyelni. Ezenkívül van még néhány szó, amelyet hajlamosak vagyunk rossz hangsúllyal ejteni (talán a hasonló olasz szavak hatására), mint pl. a Dios [djosz] (nem *[díjosz]) ’Isten’ vagy ennek származéka, az adiós [adjósz] (nem *[adíjosz]) ’viszlát’: ezekben a(z) io diftongus, és az o a hangsúlyos magánhangzó. Az olaszban viszont az i a hangsúlyos és nem kettőshangzót ejtenek.

Ugyanígy rabjai vagyunk a magyaros hanglejtésnek, ami pl. a hangmagasság túl nagy ingadozásában nyilvánul meg a mondaton belül. A spanyol hanglejtés talán kissé „laposabb”, és a magyarral ellentétben, pl. kérdőmondatban nem felfelé, hanem jellemzően lefelé viszik a dallamot a mondat végén. Noha a hanglejtés nyelvjárásonként is eléggé eltérhet, a magyaréra egyik sem hasonlít!

  Példák: Listen to amo pronunciation by Forvo amo Listen to amó pronunciation by Forvo amó Listen to Dios pronunciation by Forvo Dios Listen to adiós pronunciation by Forvo adiósKifejezések a hanglejtéshez


Természetesen lehetne még mit sorolni, de talán ezek voltak a legszembetűnőbb hibáink. A magyar kiejtési szokásokról a spanyol nevek tekintetében itt is írtunk.