„A Camino önmagunkhoz vezet” − El Camino fotókiállítás a Cervantes Intézetben (interjú)

Noha először bajosan találnánk legkisebb közös többszöröst, a matematika, a fényképészet és a Camino egyaránt közel áll Dr. Csóka Gézához, a matematikatudományok kandidátusához. A tanár úr 2003-ban gyalog zarándokolva, 2016-ban pedig kerékpárral járt a Szent Jakab-úton, csodálatos fényképeiből 2018. január 11-én 6 órától nyílik kiállítás a budapesti Cervantes Intézetben. Bár Csóka Gézát ezúttal kizárólag a Camino-kiállítás képeiről faggattuk, a Cervantes Camino-hónapjának köszönhetően szerencsére számos érdekes programmal találkozhatnak még januárban a Szent Jakab-zarándoklat szerelmesei.

Tovább →

„Vissza akarok menni. Elölről akarom kezdeni. Újra végigjárni a Caminót…”

A Camino sosem ér véget. Hogyan is érhetne, hiszen ahogy a zarándokok közti mondás tartja: a cél maga az Út! Az Édua Útja-sorozat pedig éppen 12 hete indult a KultúrTapason, éppen 3 hónapja húztunk bakancsot és hagytuk, hogy Vági Édua kézen fogjon minket és vezessen, csak vezessen végig a Caminón és a Szent Jakab-út mellett egy másik, sokkal rögösebb Úton is. Az úton, amit egykor odafönn rámértek…

Tovább →

PortAventura: Salouban kimaxoltuk Európa egyik legjobb vidámparkját egy órányira Barcelonától

Imádjuk Barcelonát. Imádjuk, mert sosem tudunk betelni a szépségével, a hangulatával és azzal a fantasztikus partszakasszal, aminek a szívében fekszik. Ki gondolná, hogy a katalán fővárostól alig több mint 1 órányira kék zászlós strandok tucatjai és olyan kalandok várnak még ránk, amik feldobhatják az első vagy éppen a sokadik barcelonai nyaralást is. Itt az ideje kirándulni egyet és felfedezni Salout, az aranyló Costa Dorada fővárosát.

Tovább →

„Amikor megpillantjuk a Santiago táblát, már tudom, hogy nincs visszaút” − Édua útja, utolsó rész

„A civilizáció hajnala óta, az ember arra vágyik, hogy megértse a világ alapjául szolgáló rendet. Kell hogy legyen valami nagyon különleges az univerzum határainak természetében. És mi lehetne különlegesebb annál, mint hogy nincsen határ. És nem lehetnek határai az emberi törekvésnek sem. Mindannyian mások vagyunk. Akármilyen rossznak tűnik is az élet, mindig lehet tenni valamit,célba lehet érni. Amíg van élet, van remény.” (Stephen Hawking)

Tovább →