Vízkereszt, vagy a napkeleti bölcsek felvonulása

Spanyolországban a karácsonyi ünnepkörhöz tartozó szokások január 6-án, vízkereszt napján érnek véget. A gyerekeknek szentestétől kezdve egészen eddig várniuk kell, hogy kibonthassák az ajándékaikat.

A spanyol karácsonyi hagyományok közül nem ez az egyetlen, ami eltér a nálunk megszokottól. Az ajándékokat ugyanis nem a Jézuska, de nem is az angyalok hozzák, hanem a napkeleti bölcsek. A lurkók nekik írnak levelet a kívánságaikkal és ha rosszul viselkednek, a szén alakú cukorkát is tőlük kapják meg.

Nem meglepő, hogy a bölcsekhez kapcsolódik az utolsó nagy karácsonyi esemény is, a vízkereszt előestéjén megtartott felvonulás. A történelemkönyvek a XIX. század közepére helyezik a megjelenését, elsőként az alicantei Alcoyanóban rendezték meg. Eredetileg csak a város temploma előtti körmenetként indult, később pedig a jótékonykodásra használták: olyan családoknak gyűjtöttek játékokat és édességet, akiknek semmi sem kerülhet a fa alá.

A Háromkirályok felvonulása (Madrid, 1957)

Azóta megváltozott a hagyomány jellege, minden évben egyre többen kíváncsiak rá, és sok helyen mára igazi turisztikai látványossággá vált. A lényeg persze ugyanaz maradt: megajándékozni a gyerekeket és megünnepelni a Háromkirályok érkezését. A spanyolok természetesen ennek is megadják a módját, hiszen színpompás hintók és kocsik gurulnak végig a városok utcáin, rajtuk a különböző tematikus alakokkal. Ilyenkor nem csak a napkeleti bölcsek, hanem helyi hírességek, sportolók és még politikusok is gyakran osztogatnak édességet a gyerekeknek.

A helyi városvezetés minden évben megpróbál előrukkolni valami újdonsággal, igazi verseny zajlik, hogy hol lesz eredetibb, nagyobb volumenű a felvonulás. Barcelonában például erre az évre új szereplőket, új koreográfiát és zenét ígértek a szervezők. Máshol a fényekre helyezik a hangsúlyt, Valenciában hagyományosan versengés zajlik a belváros utcái között, hogy melyik kivilágítása a legszebb. Mindez kiegészítve a sok tonna édességgel igazi varázslatként hat a legkisebbekre.

Ami az események gyakorlati részét illeti, a menetnek előre meghatározott rendje van és kijelölt útvonalon halad végig. Ezt a hatóságok előre közzéteszik, így mindenki gondoskodhat arról, hogy a megfelelő helyet válassza ki a részvételhez. A kordonok oldalán, általában a főtér közelében kis lelátókat szoktak építeni, ahová érdemes időben helyet foglalni, mert a legjobb kilátás sokszor csak egész napos ücsörgéssel szerezhető meg.

A felvonulás legfontosabb elemei − a napkeleti bölcsek látványa mellett természetesen − a cukorkák és a csokoládék, amiket végigszórnak az egész út során. Mindenkinek megvan a saját módszere az édességek begyűjtésére, a megszokott szatyrok és táskák használatától kezdve egészen olyan extrém ötletekig, mint az égből hulló finomságok esernyővel való „lehalászása.”

Az este végére igazi fieszta-hangulat uralkodik, így nem meglepő, hogy a Spanyolországban nagy népszerűségnek örvendő szokás lassan Európa más országaiban is terjed. Néhány éve például Csehországban és Lengyelországban is rendeznek már hasonló eseményt. Ezt látva még az is elképzelhető, hogy a napkeleti bölcsek egyszer majd a magyar gyerekeknek is hoznak ajándékokat…

Start typing and press Enter to search