Évről-évre július 6-án délben, a „chupinazo\" rakétadördülésére rajtol el Pamplonában a San Fermín. Az álmos észak-spanyolországi kisvárosba idén is turisták százezreit várták, hiszen az utóbbi évtizedekben nemcsak az Ibériai-félsziget, hanem az egész világ egyik legnagyobb fiesztájává nőtte ki magát a város védőszentjének ünnepe.

Évről-évre július 6-án délben, a „chupinazo" rakétadördülésére rajtol el Pamplonában a San Fermín. Az álmos észak-spanyolországi kisvárosba idén is turisták százezreit várták, hiszen az utóbbi évtizedekben nemcsak az Ibériai-félsziget, hanem az egész világ egyik legnagyobb fiesztájává nőtte ki magát a város védőszentjének ünnepe.

Fieszta (A nap is felkel). Nincs az a szobor a bikaviadal-aréna előtt − persze azért ott van −, amellyel Pamplona városa leróhatná tartozását Ernest Hemingwaynek. A Nobel-díjas amerikai író, egyben a navarrai tartományi székhely történetének legsikeresebb „marketing managere” ugyanis hatalmas szerepet játszott abban, hogy a San Fermínt (más néven Sanfermines vagy Sanferminak) a mai formában tartsák meg évről-évre. Pamplona védőszentjének ünnepe mára egy igazi kozmopolita világeseményé vált, amely a provinciális kisváros életét fenekestül felforgatja.

A pamplonaiak családi(as) ünnepe mára egy sajátos hangulatú, urbánus Sziget Fesztivállá alakult át, köszönhetően a városba özönlő külföldi és spanyol turisták százezreinek. A vallási ünnep, kulturális fesztivál és gigászi méretű bacchanália különleges keverékét nyújtó San Fermín látogatóinak pontos számát, és azok származását csupán becsülni lehet, ám a fieszta bő egy hete alatt rendezett 8 bikafuttatás adatai irányadónak számítanak. Ezek szerint 2014-ben például az összesen 17 800 futásnak eredő csupán 8 százaléka volt pamplonai, a külföldiek aránya pedig 56 százalékra rúgott.

Veszélyes és békés hagyományok

Ennek tükrében nem meglepő, hogy a legkevesebb tapasztalattal rendelkező résztvevőknek az angolszász turisták számítanak − a tavalyi adatok szerint például az angolok 97 százaléka életében először vett részt a bikafuttatáson. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy a pamplonai óváros sikátorai által ölelt közel 850 méteres szakaszon akár 4000 fő is szaladhat alkalmanként a 12 bika elől, máris érthetővé válnak a tavaly bevezetett új hatósági normák. Az állatok szándékos megérintése, ütögetése például büntetést vonhat maga után, nem véletlenül.

Vigyázó szemüket azonban nem csak a helyi hatóságok kamerái tartják a bikák előtt szaladókon, hanem bizonyára maga Szent Fermín is. A július 7-től minden reggel pontban 8 órakor kezdődő bikafuttatás előtt a résztvevők csoportokban járulnak a szentet ábrázoló aprócska szobor színe elé, hogy spanyolul és baszkul is az áldását kérjék. Talán ennek is köszönhető, hogy a rendkívül sok sérülés mellett az őrült hagyomány tulajdonképpen biztonságosnak mondható, hiszen 1910 óta mindössze 15 halálos baleset történt, a legutóbbi 2009-ben.

San Fermín
Pamplona megtelt

A városba érkező százezrek jelentős része persze legfeljebb megnézi a bikafuttatást, részt nem vesz rajta. A becslések szerint állandó lakosságának ötszörösére (!) duzzadó Pamplona a fesztivál ideje alatt valódi méhkassá változik; a bikák mellett végeláthatatlan kulturális és szórakoztató programok várják az ünneplőket.

Mivel a spanyol „zarándokok” száma is rendkívül magas, a rengeteg külföldi ellenére a San Fermínnek sikerült megőriznie valamit a fieszta spanyolos hangulatából. Ehhez csapódnak hozzá kisebb mértékben a baszk nacionalizmus hullámai a navarrai kulturális sokszínűség jegyében. Ilyenkor egy séta a pamplonai óvárosban bizony egy kisebb nacionalista gyorstalpalóval ér fel a graffitik és a zászlóerdő miatt…

A San Fermin nagyrészt mégis az önfeledt szórakozásról szól mindenki számára. A macskajaj pedig az ünneplőkre és sajátos módon a városra is kilenc alkalommal köszönt. A lakosság elképesztő felduzzadása miatt Pamplona reggelente apokaliptikus tájképre virrad: a parkokban hálózsákokban, vagy sokszor anélkül alvó emberek fekszenek a szemétkupacok között. A sátorozók vagy függőágyazók ebben a „táplálékláncban” mérhetetlen hatalommal bírnak, az autók ülésein hortyogókról nem is beszélve.

„Pobre de mí, se acabaron las fiestas de San Fermín” − búcsúznak majd július 14-én éjfélkor az ünneplők, immár a megpróbáltatásokkal a hátuk mögött. Hagyományosan a gyertyák fényében elhangzó, valóban bensőséges záróakkordok vetnek véget az ünnepnek, ám a vállalkozókedvű helyiek szinte minden évben megtoldják egy kicsit a fiesztát. A július 15-i alternatív bikafuttatáson jellemzően a városi fiatalság vesz részt, immáron bikák nélkül, a helyi autóbusz előtt teljesítve a 850 méteres távot. Ebben az sem gátolja meg őket, hogy a buszjáratot évekkel ezelőtt törölték.

San Fermín záróakkord
Pobre de mí: az ünnep meghitt lezárása