Kultúra

50 éves az ELTE Spanyol Tanszéke − interjú Dr. Kulin Katalinnal

Horváth Lívia (Cervantes Intézet) | 2017-11-03

Az ELTE Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszéke és a Budapesti Cervantes Intézet által közösen szervezett kerekasztal-beszélgetés kapcsán készítettünk interjút Dr. Kulin Katalinnal. Az ELTE Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszéke idén 50 éves, ezt ünnepeltük október 25-én 18:00-tól a Budapesti Cervantes Intézetben. A beszélgetésen részt vett Dr. Kulin Katalin, Dr. Faluba Kálmán, Dr. Julio Zavaleta és Prof. Dr. Scholz László. Köszöntőt mondott Iñaki Abad Leguina, a Budapesti Cervantes Intézet igazgatója, a bevezetőt pedig Dr. Menczel Gabriella, az ELTE Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszékének vezetője tartotta. Dr. Kulin Katalint a Tanszék alapítása után nem sokkal került az Egyetemre először hallgatóként, majd oktatóként, a legelső tanárok egyike volt. Nagyon sokat köszönhetünk neki a latin-amerikai irodalom népszerűsítése terén és olyan kultikus tanárok oktatója volt ő, mint Prof. Dr. Scholz László vagy Dr. Julio Zavaleta, akik szintén legendának számítanak már a Tanszéken. A Tanárnőt kérdeztük munkásságáról, az ELTE Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszékével való kapcsolatáról.

Az ELTE Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszéke és a Budapesti Cervantes Intézet által közösen szervezett kerekasztal-beszélgetés kapcsán készítettünk interjút Dr. Kulin Katalinnal. Az ELTE Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszéke idén 50 éves, ezt ünnepeltük október 25-én 18:00-tól a Budapesti Cervantes Intézetben. A beszélgetésen részt vett Dr. Kulin Katalin, Dr. Faluba Kálmán, Dr. Julio Zavaleta és Prof. Dr. Scholz László. Köszöntőt mondott Iñaki Abad Leguina, a Budapesti Cervantes Intézet igazgatója, a bevezetőt pedig Dr. Menczel Gabriella, az ELTE Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszékének vezetője tartotta. Dr. Kulin Katalint a Tanszék alapítása után nem sokkal került az Egyetemre először hallgatóként, majd oktatóként, a legelső tanárok egyike volt. Nagyon sokat köszönhetünk neki a latin-amerikai irodalom népszerűsítése terén és olyan kultikus tanárok oktatója volt ő, mint Prof. Dr. Scholz László vagy Dr. Julio Zavaleta, akik szintén legendának számítanak már a Tanszéken. A Tanárnőt kérdeztük munkásságáról, az ELTE Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszékével való kapcsolatáról.

Hogyan kezdődött a spanyol nyelv iránti érdeklődése? Hogy indult a spanyol nyelvvel kapcsolatos karrier?

Debrecenben végeztem, angol-francia szakon, viszont a politikai helyzet miatt sajnos nem maradhattam ott, még csak középiskolai tanár sem lehettem volna. Így amellett döntöttem, hogy felköltözöm Budapestre és ez így is lett: a külkereskedelemben találtam állást, levelezőként dolgoztam, köszönhetően az angol-francia nyelvismeretemnek.

Az egyetemi körökből senkit nem ismertem Budapesten, így nem fűztem nagy reményeket az itteni munkahelyekhez. Az ’50-es évek elején azonban a Külügyminisztérium meghirdette, hogy spanyol nyelvtanfolyamot indít. Kedvet kaptam a tanfolyamhoz, így amikor az osztályvezetőnk bejött a terembe és megkérdezte, hogy kinek lenne kedve és energiája hozzá, én jelentkeztem. Ez döntötte el a sorsomat.

budapesti-cervantes-intezet
Dr. Kulin Katalin a Cervantes Intézetben rendezett ünnepi kerekasztal-beszélgetés előtt (középen)

Mi történt ezután? Hogyan tudta hasznosítani a nyelvtanfolyamon szerzett tudást?

Néhány év múlva megkezdődött az egyetemi spanyoloktatás, bár akkor még az Olasz Tanszéken belül működött a spanyol csoport. Nem sok esélyem volt arra, hogy bekerüljek, de az egyik ismerősömnek köszönhetően eljutottunk az Olasz Tanszék vezetőjéhez, akihez akkoriban a spanyoloktatás tartozott, és sikerült felvételt nyernem az ELTE spanyol csoportjának levelező szakára. Kicsit abszurd volt a helyzet, hiszen összesen öten voltunk a szakon, és ilyenkor nem szoktak levelező hallgatót felvenni. Így végeztem el a spanyol szakot öt év alatt.

konyvtar
50 éves az ELTE Spanyol Tanszéke − interjú Dr. Faluba Kálmánnal (kattints a képre)

Hogyan lett oktató a Tanszéken? Mit kellett ehhez tennie?

Amikor végeztem az egyetemen, Hankiss Elemér ismerősöm egy jó barátság visszaállításának reményében felhívta az akkori spanyol csoport vezetőjét és beajánlott engem, így kezdhettem el ott tanítani, ami nagyon nagy dolog volt az életemben. Már az egyetemre való jelentkezésem óta erre vágytam, viszont Debrecenben ez reménytelennek tűnt. Nagyon szerencsésnek mondhatom magam, hiszen mondhatjuk, hogy szinte minden az ölembe hullott.

Az egyetlen saját döntésem az volt, hogy beiratkoztam a spanyol tanfolyamra,

de onnantól kezdve nem kellett komoly döntéseket hoznom. Mindig maguktól alakultak a történések, a lehetőségek, én annyit tettem csak, hogy éltem ezekkel. Az egésznek az a bája, hogy ha nem dolgoztam volna tizenhárom évig a külkereskedelemben, akkor nem tanulhattam volna spanyolul és akkor soha nem kerültem volna az Egyetemre. Így aztán hosszú folyamat eredménye az, hogy az, amit teljes szívemből és örömből csináltam, az életpályám lehetett.

Hogyan teltek az első évek oktatóként?

Eleinte legfőképpen nyelvet tanítottam, de egy-két éven belül már volt irodalom órám is. Itt, az Egyetemen szereztem meg a kisdoktorátust, aztán a kandidátusit és végül a nagydoktorit is. 1963-ban kerültem az Egyetemre, és ’84-re már nagydoktorként dolgoztam a Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék falai között. Közben pedig sok lehetőségem volt arra, hogy külföldre utazhassak. 1964-ben jutottam ki először Franciaországba, majd pedig Spanyolországba, ahol tudományos előadásokat tartottam és konferenciákon vettem részt.

libro
50 éves az ELTE Spanyol Tanszéke − interjú Prof. Dr. Scholz Lászlóval (kattints a képre)

Ezután következett a híres kubai ösztöndíj; ezt én is megkaptam, majd két évre egy UNESCO ösztöndíjat ajánlottak fel nekem, amivel az Egyesült Államokba, illetve Mexikóba utazhattam volna. Ezt sok-sok intézménynek jóvá kellett hagynia, köztük az Egyetemnek, a Minisztériumnak és az UNESCO-nak is, ahol volt egy atyafim, aki Argentína megbízottjaként dolgozott az UNESCO-ban. Ismerte a családomat, és amikor meglátta a nevemet, felhívott telefonon, megadott néhány elérhetőséget, akikhez Mexikóban fordulhatok. Akkor ezt nem tudtam, viszont később rájöttem, hogy ez volt az oka annak, hogy amikor közeledett az utazás napja, lehívták a tanszékvezetőt és közölték vele, hogy ez olyan komoly kiküldetés, hogy erre csak a tanszékvezető mehet, és aztán pont azok a fórumok vonták vissza a kiküldetésemet, amelyek azelőtt helyeselték.

Valószínűleg lehallgatták a telefont és gyanús volt nekik az ismeretség,

illetve hogy címeket is kaptam, ezért végül aztán nem mehettem. Azonban ebben a helyzetben is megtalált a szerencse: jóvátételként felajánlották, hogy utazzak el még egyszer Kubába. Számomra nem volt nagy álom még egyszer elutazni Kubába, de természetesen elfogadtam és ki is utaztam 1967-’68 fordulóján. Ekkor ismertem meg García Márquez akkor megjelent Száz év magány című könyvét. Ha akkor nem megyek el, nem kezdek ezzel foglalkozni, pedig később ez lett kandidátusi disszertációm témája.

biblioteca

Hogyan folytatódtak az egyetemi évek a második kubai út után?

Amikor hazaértem, 1968 őszétől már García Márquezt tanítottam, valószínűleg a világon először. Kongresszuson is tartottam róla előadást, és hihetetlen érdeklődést tapasztaltam, hiszen akkoriban még senki nem tudott róla semmit. A hallgatóim nagyon örültek, hogy új dolgokat hallhatnak. Hazatérésem után nem sokkal javasoltam is a könyv fordítását. Székács Vera dolgozott vele, és a magyar változat nem sokkal később meg is jelent. A fordítás során felkértek korrektornak, én írtam az előszót a magyar kiadáshoz. Az második kubai út során eldőlt, hogy ez lesz majd a szakterületem. Akkoriban spanyol középkort tanítottam, de a tudományos munkáim középpontjában az új latin-amerikai próza állt, és ez az, amivel a mai napig is foglalkozom.

Hogyan alakult ezek után az oktatás?

1990 után elindították a PhD-képzéseket, és kérték, hogy az egyetemi tanárok adjanak be erre vonatkozóan programot. Rögtön be is adtam az enyémet, ennek köszönhetően nálunk azonnal megindult a PhD-oktatás, ami elvileg egy kissé kínos helyzetet teremtett a tanszékeken dolgozók és a PhD-t megszerzők között, hiszen aki megszerezte a PhD-fokozatot, elvben akár azonnal egyetemi tanár is lehetett volna, holott a régi tanárok közül is sokan tanársegédként dolgoztak.

cervantes-intezet

Azzal segítettek a helyzeten, hogy ha egy tanszéknek volt PhD-programja, akkor azon a tanszéken az oktatók megkaphatták a doktori címet. Én hosszú időn keresztül témavezető voltam és rögtön meg is kaptam a felajánlást, de sem az Olasz, sem pedig a Francia Tanszéken senki sem pályázott PhD programmal, ezeken a tanszékeken a tanárok nem jutottak ilyen lehetőséghez. Egy napon felhívott az Olasz Tanszék vezetője; azt javasolta, hogy készítsek egy újlatin nyelvű középkori programot.

Tehát nem csak a latin-amerikai, a portugál és a spanyol középkori irodalom órákat kellett tartanom, de mellette az olasz és a francia programhoz is nekem kellett tanárokat kerítenem.Végül debreceni segítséggel meg tudtam szervezni a francia PhD-oktatást. Más dolog a spanyol középkori irodalmat általános színvonalon tanítani és más PhD-színvonalat biztosítani belőle, így hát rengeteget kellett ezzel dolgoznom, de szerencsére sokat utazhattam Spanyolországba, ahol be tudtam szerezni a megfelelő szakirodalmat. Néhány év múlva már minden tanszék saját magának szervezte a PhD-képzést és nekem már nem kellett ennek a szervezésével foglalkoznom.

Milyen volt az oktatás akkoriban? Hogyan bővült a Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék tanárainak köre?

Akkoriban én tanítottam spanyol középkori irodalomból a saját kollágáimat is, – már akinek erre szüksége volt –, ennek következtében, amikor valaki megszerezte a PhD-címet, akkor már tarthatott órát, ezzel pedig levette az óratartás terhét a vállamról. Érdekes módon alakult a Tanszék története olyan szempontból, hogy az első két hallgató, aki jelentkezett, a barátnőm volt – ma már ők is hetvenen felül járnak – és felhívtam őket a lakásomba, ott kezdtünk el tanulni.

A következő társaság is ilyen volt, ők már öten voltak, és ők is oda jártak; így alakult ki az a helyzet, hogy már nem az egyetemen tartottam az órákat, hanem a saját lakásomban. Ez persze az egyetemnek jól jött, hiszen innen telefonáltunk, a fűtést sem kellett fizetniük, illetve termet sem kellett biztosítaniuk, ezért nem kifogásolták.

cervantes

Az elején nagyon jól ment az oktatás, a PhD-képzés során a témavezető kapta meg azt az összeget, amivel belátása szerint rendelkezhetett az oktatása szervezésére. Én ebből ugyanannyit biztosítottam magamnak, mint amennyit a hallgatóimnak, anélkül ugyanis nem lehetett komoly tanulmányt írni, hogy külföldre ne utazott volna az ember. Oktatásom alatt tizenhatan szerezték meg a PhD-fokozatot.

Aztán sajnos megváltoztatták a rendszert, később a témavezetők helyett minden pénzt a Magyar Irodalmi Tanszék kapott. Egy PhD-centrum született így, és a támogatás nagy részét a magyar irodalmárok kapták, akiknek nem is kellett külföldre menniük ahhoz, hogy tudományos cikkeket tudjanak írni. Sajnos kevesebb lehetőség volt, mint korábban, de azért így is sok diák juthatott ki külföldre a program segítségével.

Meddig tanított a Tanszéken? Milyenek voltak a későbbi évek?

Hetvenéves koromban mentem nyugdíjba. Hosszú ideig dolgoztam témavezetőként, viszont 85 éves koromban úgy éreztem, hogy most már helyesebb, ha átadom a témavezetőséget az akkori tanszékvezetőnek, Scholz Lászlónak. Ettől függetlenül tovább dolgoztam, folyamatosan írom a tanulmányokat és kutatok, a múlt hónapok folyamán is adtam le tanulmányokat.

Miről szólnak az újabb tanulmányai? Mi áll most a kutatásainak középpontjában?

A kutatásaim a katalán és a latin-amerikai irodalommal kapcsolatosak. Szerencsém volt, mert az egyik nagyszerű PhD-hallgatóm – aki annak ellenére, hogy talán a legkiválóbb volt mindenki közül, végül nem írta meg a disszertációját – sok baráti kapcsolattal rendelkezett Spanyolországban, és ő hívta fel a figyelmemet néhány új szerzőre. Ezekkel az friss szerzőkkel foglalkoztam.

A legutóbbi könyvem is egy ilyen új íróról szól. Sajnos ezek az írók nem igazán vonzóak az olvasóközönség számára, mert a regény műfajának általános jellemzőitől eltérően sem következetes történetet, sem jellemeket nem tartalmaznak, és annyira keverik az időt, hogy nehéz őket követni. A társadalomról nem olyan képet adnak, mint a régi realista irodalom, de ez nem a régi realisták hibája, a mai társadalom az, ami töredezett, kaotikus, ebben különbözik a korábbi társadalmaktól. Mondhatjuk, hogy egy modern realizmust valósítanak meg, amit igen nehéz követni.

Az interjút és a rendezvényen készült képeket Horváth Lívia készítette.