Spanyol királyi elismerésben részesült Dr. Kulin Katalin, az ELTE professzor emeritája

Bensőséges ünnepség keretében került sor Dr. Kulin Katalin, az ELTE professzor emeritájának kitüntetésére, aki a Katolikus Izabella Rend középkeresztjét vehette át Őexcellenciája José Ángel López Jorrintól, Spanyolország nagykövetétől.

Hosszú kutatói és oktatói munkássága elismeréseképpen Őfelsége VI. Fülöp, Spanyolország királya, a Katolikus Izabella Rend középkeresztjével tüntette ki Dr. Kulin Katalint, a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetem professzor emeritáját. „Különösen örömteli számomra, hogy egy ilyen kitüntetés átadásával búcsúzhatom Magyarországtól” − mondta a rendkívüli alkalom kapcsán José Ángel López Jorrin, Spanyolország hamarosan leköszönő budapesti nagykövete.

A Spanyol Nagykövetség Rezidenciáján rendezett ünnepségen jelen voltak a professzor asszony egykori tanítványai és kollégái, ám a résztvevők egyöntetű véleménye szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem legnagyobb előadóterme is szűk lett volna Dr. Kulin Katalin tisztelőinek befogadására. A nagykövet úr méltatásában kiemelte, a professzor asszony a Spanyol Tanszék egyik alapítójaként 1963-tól volt a budapesti hispanisták képzésének kiemelkedő alakja.

„Első kubai útja mérföldkövet jelentett karrierjében, hiszen ekkor ismerte meg Gabriel García Márquez «Száz év magány» című művét. Ennek eredményeként az egyik első olyan kutatónak számít, aki elemezte és egyetemen oktatta a kolumbiai szerzőt.” − jegyezte meg beszédében José Ángel López Jorrin.

„Ki kell emelnünk azt is, hogy a hagyományos egyetemi képzésben végzett oktatói munkáján kívül 1990-ben kidolgozta és elindította a «Narrativa moderna hispanoamericana», valamint a «Literaturas medievales neolatinas» doktori programokat, és több mint egy tucat doktori disszertáció témavezetője volt 2012-ig.”

Spanyolország nagykövetének méltatásából kitűnt, Dr. Kulin Katalin úttörőnek számító kutatói munkássága nemzetközi színtéren is referenciaként szolgált, tanítványai ugyanakkor nem csupán emiatt nézhettek fel rá. „Egy olyan személyről beszélünk, aki tele van energiával, vágyakkal és munkakedvvel; (…) akinek a tudása mellett a tanítványai az emberi tulajdonságait is kiemelkedőnek tartják; aki mindig nyitott és kedves. Olyan ember, aki szereti meghallgatni és segíteni a másikat.”

A nagykövet úr méltatását követően a díszoklevelet José Luis Rodríguez de Colmenares y Tascón nagykövet-helyettes olvasta fel ünnepélyesen, míg a kitüntetés átadásában Esther Martín Padrón, konzuli és kulturális ügyekért felelős tanácsos-asszony működött közre. Dr. Kulin Katalin rövid beszédében egyaránt köszönetet mondott Spanyolország királyának és José Ángel López Jorrin, nagykövet úrnak, valamint kiemelte: a kitüntetés egyszerre jelent elismerést egykori kollégái számára, akik vele együtt részt vettek a spanyol nyelv és irodalom magyarországi oktatásában és népszerűsítésében.

Szerénysége az őt tisztelő és ezúttal őt ünneplő jelenlévők számára aligha jelentett meglepetést. Néhány hónappal ezelőtt a professzor asszony az Eötvös Loránd Tudományegyetem Spanyol Tanszékének 50 éves fennállása kapcsán hasonló visszafogottsággal nyilatkozott:

Az egyetlen saját döntésem az volt, hogy beiratkoztam a spanyol tanfolyamra, de onnantól kezdve nem kellett komoly döntéseket hoznom. Mindig maguktól alakultak a történések, a lehetőségek, én annyit tettem csak, hogy éltem ezekkel. Az egésznek az a bája, hogy ha nem dolgoztam volna tizenhárom évig a külkereskedelemben, akkor nem tanulhattam volna spanyolul és akkor soha nem kerültem volna az egyetemre.

Így aztán hosszú folyamat eredménye, hogy az, amit teljes szívemből és örömből csináltam, az életpályám lehetett.”

Az interjú teljes terjedelmében a képre kattintva olvasható

Start typing and press Enter to search