Rióra nemet mondott, Budapestre eljött – Risitas Magyarországon (exkluzív interjú)

A Torrente 5-ből nem kért, mert a forgatás kényelmetlen, az olimpiára nem megy, mert nincs kedve – a Trollfoci jóvoltából Budapestre viszont eljött, és saját szavai szerint úgy bántak vele, mint egy királlyal. Menedzsere, Manuel úgy véli, ha Risitas normális lenne, már mindketten gazdagok lennének. Rosszul azért így sem megy nekik, és akik találkoztak velük Budapesten, mindenképp nagy élménnyel lettek gazdagabbak. A KultúrTapas magazin riportja exkluzív videókkal.

A magyar internet népe sokáig csak áprilisi tréfának gondolta a Risitas látogatásáról szóló híreket, a vájt fülű spanyolosok azonban hallhatták, hogy a promóvideókon tényleg a magyarországi útról beszél. A kizárólag hazai labdarúgással foglalkozó TrollFocin valószínűleg ő az egyetlen olyan spanyol vendég, akit szívesen látnak, mi több, a sevillai munkás (?) az ő hamis felirattal ellátott videóikon keresztül vált ismertté idehaza. Hálánk jeléül Magyarország korábbi cikkünkből tudhatta meg, miről is mesél valójában a nevető ember, aki nemrég egy finn pizzareklámban tűnt fel, és négy év szünet után hamarosan új műsorral jelentkezik Jesús Quintero oldalán.

Az első repülőtéri képek minden kétséget eloszlattak: Juan Joya Borja vasárnap Budapestre érkezett, és nemsokkal később már csakugyan Kispestre tartott. A KultúrTapas szerkesztői így hétfőtől több funkcióban, újságíróként, tolmácsként és egy kicsit rajongóként is igyekeztek megkönnyíteni a spanyol-magyar kommunikációt. Feladatunkat nem tette egyszerűbbé, hogy az új felkérések miatt a producerek egyelőre megtiltották(!), hogy Risitas rendbe hozassa fogazatát – hiába, a közönség így kedvelte meg. Vajon könnyebb lenne megérteni, ha foga is lenne?

Ahogy korábbi cikkünkben olvashattátok, Risitas főszezonban Punta Umbríán, egy tengerparti chiringuitóban dolgozik – és mivel nagyon jóban van a tulajdonossal, az többször is magával vitte szezonon kívüli nyaralásaira. Az egyik ilyen utazás során „Risi” bőröndje elkeveredett, ezért azóta sehová sem hajlandó csomagokat vinni magával. A hétfő reggel tehát bevásárlással indult, Manuel manager – andalúz eleganciáját cseppet sem meghazudtolva – rögtön felkutatta az elérhető wax-készletet. Utána jöhetett csak az első forgatás a Humbák Művekben.

“Tehát azon kell majd röhögni, jó?”

A TrollFoci TV új évadának első jelenete röviden arról szólt, hogy Risitas előtt szétvernek egy tévét, ő ezen felbuzdulva kiereszti jól ismert nevetését. Egyetlen probléma adódott csak: Risitas nem fogta föl az előbbi tájékoztatást, és amint a többi szereplő kalapácsot ragadva nekiesett a képernyőnek, ő fejvesztve iramodott meg a kocsma ajtaja felé. Mentségére szóljon, hogy amint jeleztük neki, rögtön pozícióba állt, és elképesztő profizmussal fakadt kacajra. Utána azért jó tíz percig sokkos állapotban volt – a nagy ijedségre pedig még a reggeli gyógyszer miatti alkoholstopot is megszegte két whiskey-sprite erejéig.

Risitas-kisszótár kezdőknek és haladóknak

A tolmácsolás során számos jellegzetes, érdekes és helyenként szórakoztató kifejezés hagyta el az andalúz páros (persze főleg Risitas) száját. Ezekből válogattuk ki a legjobbakat.

Bulapé = Budapest  concejal = „városi tanácsos”, ezzel a tisztséggel illette Risitas a tolmácsait  Mi arma = (értsd mi alma)kb. „szívem”, „lelkem”, melegszívű andalúz megszólítás  palmarentario = parlamentario, azaz „képviselő” rispañol nyelven  pubi = a footing, vagyis a (tengerparti) kocogás Risitas szerint  sebená = 7 Up (sajnos csak Sprite akadt helyette a whiskey mellé) 			
Úgy vágtat az Országház folyosóján, akár egy “palmarentario”

Lazításként jöhetett egy látogatás Puskás Ferenc kispesti emléktáblájához és a Nótafa étteremhez, ahol a híressé vált halászleves kép is készült. Bár a leves osztatlan sikert aratott, a tapas-kultúrában nevelkedett spanyoloknak szemmel láthatóan idegenek voltak a magyaros konyha csakugyan embert próbáló adagjai. Másodiknak így már csak egy rántottát szerettek volna − a meglepő (?) kérésre végül kompromisszumként két tükörtojás érkezett. Az ebéd mégis azért vált szürreálissá, mert a FB-ról jól értesült rajongók mellett megjelent a születésnapját ünneplő Bangó Margit is. Sajnos a két hírességről közös kép nem készült, Risitas viszont ebéd után exkluzív interjút adott a KultúrTapasnak.

Ezzel még mindig nem volt vége a napnak: következett a parlamenti látogatás! Bár a harcsahalászlé és a váratlanul nagy meleg láthatóan megviselte a végig kötött pulóverben reprezentáló sztárvendéget, az Országházban tapasztalt fogadtatást is profiként kezelte. Sőt, a parlamenti képviselőknek − akik hallatlan lelkesedéssel és nagy szeretettel fogadták a spanyol párost − még néhány jó tanáccsal is szolgált. Presidente Risitas első intézkedéseként bejelentette a benzinár-csökkentést és a gázolajár-emelést, de minden bizonnyal a koronaőröknél is változást tervez. Történt ugyanis, hogy a fegyverváltáskor aznap már másodszor láthattuk elszaladni az öregurat, aki az ijedség után csak annyit mondott: „Azt hittem, viaszból vannak”.

Az Országházban további kalandok már nem érték Risitast, ám a kamerák és a fotók kereszttüzében egy pillanatig sem tűnt túlzásnak az a kijelentés, hogy többet fotózzák, mint a királyt meg a pápát.” Még szerencse, hogy keddre a sevillai különítmény pihenőt kapott, így ebédkor a halászlé után nyugodtan megkóstolhatta a gulyáslevest is. Délután a Trollfoci TV stábjával még következett egy rövid egyeztetés a műsor részleteiről, este pedig a nagy fellépés, amely a Trollfoci mobil-alkalmazásával tekinthető meg teljes egészében. Természetesen Risitas az élő közönséget is levette a lábáról, utána pedig már-már hősiesen állta a fényképért sorban állók rohamait.

Még a pultos lányok is Risitasszal akartak fényképezkedni – vagy fordítva?

A fellépés után Risi érthetően nagyon kifáradt és hamar nyugovóra tért, de menedzsere, Manuel még tett egy búcsúkört a budapesti éjszakában. Szerdán délelőtt persze együtt indultak haza Bécs és Barcelona érintésével Sevillába. Saját bevallásuk szerint végtelenül meg voltak elégedve a fogadtatással − mi tagadás, az élmény kölcsönös volt. Mindezt már tényleg csak egy Punta Umbría-i találkozó múlhatná felül, hogy élőben is „megcsodálhassuk” Risitas tengerparti közegét és a vicceket, amelyekből két exkluzív darabot a KultúrTapas olvasóival is megosztott. Vigyázat, humora nyomokban korhatárt tartalmazhat!

Végezetül hatalmas köszönet Szabó Ferinek, Rekop Gyurinak, Levi adminnak, Roli operatőrnek és a TrollFoci egész csapatának! Élmény volt a közös munka!

Start typing and press Enter to search