Pequeño Nicolás: nem mese Spanyolországból III.

A Pequeño Nicolás-ügy utóéletében a közvélemény számára több nyugtalanító elem is van. Csakugyan ilyen megtéveszthető a spanyol elhárítás? Tényleg mindenek fölött állnak a személyes kapcsolatok az érvényesülésben? Miből tudott Nicolás luxusautókat és testőröket kölcsönözni magának? Miből futotta neves védőügyvédre? Cikksorozatunk utolsó részében spanyol közéleti személyiségekkel elemezzük a Pequeño Nicolás-jelenséget.

Az illetékes spanyol bíró titkosította az ügy részleteit – bár a titkosítást később részlegesen feloldották –, a 25 000 euróval megkárosított vállalkozó pedig nem kíván feljelentést tenni, így Spanyolországban többen azt gyanítják, hogy Nicolás mögött áll egy politikai vagy üzleti pártfogó. Mindenesetre a korrupciós történetben számtalan nevetségesnek tűnő momentum található. Nicolás közéleti alma matere, a FAES például annyit hozott fel mentségként, hogy

a fiú megjelenése alapján hitelesnek látszott.

Groteszk a groteszkben, hogy a lehallgatókat is lehallgatták: felvétel készült két CNI-munkatárs, meg egy rendőr beszélgetéséről, amint Nicolás telefonját figyelik. Az egyik CNI-s nevetéstől fuldokolva meséli, hogy miközben a bíróságra szállította a szélhámost, az előadta neki, milyen kellemetlen helyzetben van, mert épp Teodoro Obianggal, Egyenlítői-Guinea elnökével lenne tárgyalása, ezért megkérte az őrt, hogy vigye oda, és cserébe minisztert csinál belőle. Mellesleg a védelem éppen a lehallgatások jogszerűtlenségére alapozza munkáját.

Salvador Victoria, a madridi tartományi kormányzat szóvivőjének társaságában

Természetesen a médiavisszhang is igen sokszínű. Nicolás Telecinco-, illetve El Mundo-interjúja nyomán a CNI rágalmazásért pereli – Cristina Cifuentes, madridi kormánybiztos szavai szerint a szélhámos a jogállamot próbálta nevetségessé tenni a legmagasabb szervek befeketítésével. Ez a második per Nicolás ellen: az első a már említett 25 000 eurós ügy kapcsán indult csalás, dokumentumhamisítás és köztisztségekkel való visszaélés miatt. A CNI keresetét egyébként a legfelsőbb bíróság formai hiba miatt visszaküldte.

A tévéinterjúkkal kapcsolatban a fiú mindig hangsúlyozza, hogy ingyen adja őket, azonban más források szerint az egyik említett fellépésért 100 000 eurót ajánlottak neki. A Cuatro nevű csatorna Todo va bien című műsora külön reklámot forgatott arra az adásra, melyben Nicolás volt a sztárvendég, és egy „hasonmásával” együtt még José María Aznart, a volt miniszterelnököt is parodizálták. Nicolás az adás során nyitotta meg azóta már több mint 100 000 követővel bíró Twitter-fiókját, és mindjárt csoportszelfivel is hitelesítette virtuális személyazonosságát.

Ugyanez a show vette fel műsorvezetői stábjába Nicolás volt barátnőjét, a Pechotesnek (kb. „Bögyös”) is nevezett Isabel Mateost, aki természetesen védelmébe vette a szélhámost. A lánnyal kapcsolatban kerülhetett elő Nicolás életének bulvárvetülete a marbellai nyaralásokkal, yachtkölcsönzésekkel és a legmenőbb madridi diszkók hétvégi fiesztáival, ahol a szívtipró első sorban a 30-40 éves hölgyek körében aratott sikereket – amint azt társai természetesnek is vették annak alapján, hogy milyen körökben forog, és hogy nem elsősorban külsejével hódít.

Isabel Mateos, Nicolás kedvese

Pequeño Nicolás történetéről az egyik legrészletesebb elemzést Javier Ayuso, a Királyi Ház korábbi sajtófőnöke írta – cikkének kulcsgondolata az, hogy Nicolás hazugságokkal és féligazságokkal igyekezett belerángatni ügyeskedéseibe minden intézményt, amellyel visszaélt. Mario Vargas Llosa a fikció és a valóság keveredése felől közelíti meg a jelenséget, párhuzamot von Nicolás és a magának hamis holokauszt-túlélői identitást kidolgozó Enric Marco között, és az ember − irodalmat is éltető − irrealitás iránti éhségére vezeti vissza az imposztorok tevékenységét és vonzerejét, valamint korjelenségként említi, hogy a látszat jelentősége felülmúlja igazságét.

David Trueba azt emeli ki, hogy Spanyolországban nincs törvény a peres gyanúsítottak nyilvános megjelenésére, ezért a nézettségvadászó csatornák lecsaphatnak a népszerű témára – így válik iparrá a hazugság, a hamis látszatszemélyiség kritikátlan felmagasztalása. Mások azt emelik ki, hogy talán még Nicolás hazugságainál is furcsább, hogy tapasztalt vállalkozók és politikusok kérdés és gond nélkül bedőltek egy 20 éves kölyöknek. Esetét párhuzamba állítják a közelmúlt nagy botrányaival (Urdangarín-ügy, a Pujol-család esete), és kiemelik, hogy mindezekhez nélkülözhetetlen a spanyoloknál oly hagyományos hiszékenység, az, hogy leborulnak az előkelő látszat előtt, és hogy ha valaki hatalmasokkal mutatkozik, már őt magát is hatalmasságnak tekintik.

Mario Vargas Llosa

Nem véletlen, hogy sokan nemzeti hagyományt is látnak a történetben, és a pikareszk műfajt megteremtő Lazarillo de Tormes késői utódját látják Nicolásban. Ha személye önmagában távol is áll a rokonszenvességtől, alakja vonzó lehet a tömegek számára, hiszen egy egyszerű származású gyerek csinált bolondot a mostanában amúgy sem túl nagy bizalommal szemlélt politikai elitből. Ennek emblémája a már emlegetett tévés Aznar-paródia is.

Ugyanakkor érdekes megfigyelni a történet mai vetületét: a kijátszhatatlannak hitt közösségi média, melyben semmi sem marad nyom nélkül, és amelyről azt hinnénk, bárkit lenyomozhatóvá tesz, ugyanígy szolgálhat „élőszereplős montázsok” megörökítésére, a bizalom megszerzésére, nem létező kapcsolatok igazolására. Utólag persze ezt is le lehet nyomozni, de elgondolkodtató, hogy ezt az előbb említett illúzióból fakadó látszat-hitelességet Nicolás ilyen váratlan hatékonysággal tudta kamatoztatni.

Az eseten remekül megfigyelhető a rágalom logikája is. Nyilatkozataiban az orvosszakértői vélemény szerint burjánzó képzeletű, megalomániára hajló észjárású Nicolás remekül használja a horoszkóp-stílust: mond, de mégsem mond, elejt egy sokféleképpen érthető információt, jelentőségteljesen elhallgat; máskor azzal fenyegetőzik, hogy felfedi kapcsolatait – de ezt csak sajtónyilatkozatban teszi, a bíróságon viszont nem hajlandó vallomást tenni. Viszont akit egyszer megemlített, az ésszerűen nem tehet mást: tagad, akár van köze hozzá, akár nincs. Ezzel

a tagadás hitele is megkérdőjeleződik.

Ráadásul ha egy intézmény tagad, akkor is felróják neki, hogy komolyan veszi, és azt mondják: ha a vádnak nem lenne alapja, rá se hederítene. Ez abból a szempontból jogosnak tetszik, hogy – ha Nicolásnak minden szava alaptalan is – az állami szerveknek már az végtelenül kínos, hogy a fiú ilyen sokáig szabadon tehette, amit tett.

Javier Ayuso azzal az optimista és némileg megnyugtató összegzéssel zárja elemzését, hogy az ügynek még nincs vége, de Nicolás hazugságainak már igen. Február eleji fejlemény, hogy a megbízott védőügyvéd visszalépett az ügytől, részben bizalomvesztés miatt, Nicolás azóta sem szűnő tévészerepléseire hivatkozva. Másik indoka az volt, hogy nem kapta meg az őt megillető fizetést. Lehet, hogy Nicolásnak mégis sikerült elsütnie egy újabb szélhámosságot?

Start typing and press Enter to search