Még az is lehet, hogy egykor többet tudtunk róla, mint ma. A baráti ám festői Kuba, ahogy egykor az elvtársak mondták, a kommunizmus éveiben egyáltalán nem tűnt elérhetetlennek, ma viszont hamisítatlan bakancslistás úti cél, méghozzá az egzotikusabb fajtából. Lőrincz-Erdélyi Krisztina is sokat álmodozott Kubáról, de az ő történetében van azért néhány csavar. Az egyik, hogy Krisztina pszichológus, és közel sem olyan szemmel tekintett Havannára, ahogyan a legtöbb magyar turista.

Még az is lehet, hogy egykor többet tudtunk róla, mint ma. A baráti ám festői Kuba, ahogy egykor az elvtársak mondták, a kommunizmus éveiben egyáltalán nem tűnt elérhetetlennek, ma viszont hamisítatlan bakancslistás úti cél, méghozzá az egzotikusabb fajtából. Lőrincz-Erdélyi Krisztina is sokat álmodozott Kubáról, de az ő történetében van azért néhány csavar. Az egyik, hogy Krisztina pszichológus, és közel sem olyan szemmel tekintett Havannára, ahogyan a legtöbb magyar turista.

Az egyik gyerekkori barátnőm félig kubai, így kislány koromban sokat álmodoztam Kubáról. Emlékszem, ahogy tátott szájjal bámultunk az óvoda kerítésén keresztül, és hallgattuk, ahogy az anyukájával egy számunkra idegen nyelven beszélnek. Később úgy alakult, hogy 5. osztályos korunkban jó pár évre visszaköltözött Kubába. 8 évig nem hallottam róla, miközben egyetlen egyszer váltottunk levelet.

A felnőttek azt mondták, hogy Kubában nagyon szigorú rendszer van, és még a leveleinket is átolvassák. Bár akkoriban nem értettem, hogy vajon miért érdekelne bárkit is, hogy én miről levelezek a barátnőmmel, de az érzés megmaradt, hogy Kuba valami nagyon-nagyon misztikus hely, ahol szigorú szabályok uralkodnak. Erre a misztikus helyre 20 évvel a barátnőm kiköltözése után sikerült eljutnom (aki azóta már újra Magyarországon él), és bizton állíthatom, hogy Kuba valóban nagyon-nagyon különleges hely. Hogy miért is?

Internet egyébként Kubában is létezik…

Kicsit szégyellem, hogy ezzel kell kezdenem, de a 21. században azt hiszem, ez valóban kardinális kérdés. Ugyan az utazás előtt mi is azt gondoltuk, hogy nem az, elég hamar kiderült, tévedtünk. A mai Y és Z generáció számára az internet sok helyzetben nélkülözhetetlen. És nem azért, mert Facebook vagy Instagram nélkül nem lehet élni, még csak azért sem, mert az ember nem tud a családtagjaival és a barátaival minden percben kommunikálni.

Sokkal inkább arról van szó, hogy elkényelmesedtünk. Hozzá vagyunk szokva, hogy egy kávézóban ülve kinézhetjük az étterem nevét és címét, ahol később vacsorázni szeretnénk, vagy bármikor meg tudjuk nézni, hogyan jutunk el az áhított múzeumba, és a taxisnak sem kell elmagyarázni, hogy hol lakunk, mert beírja a GPS-be, és tudja. Ha azonban ez nem így van, akkor a mai kor embere gyakran leblokkol.

Internet egyébként Kubában is létezik, 1 órás internetkártyák vásárlásával a legdrágább hotelekben és néhány parkban is elérhető a wifi. Sokszor nem is gondolnánk, hogy wifi zónában járunk, de aztán meglátjuk, hogy a világ legelhagyatottabbnak tűnő parkjában emberek (zömében európaiak) a telefonjukat nyomkodják, és onnantól tudjuk, jó helyen járunk. A kubai embereket ez kevésbé zavarja, ők még nem szoktak bele a pörgős és állandóan online világba, ahol minden gyorsan és könnyedén elérhető.

Számukra nem gond, hogy nem tudják letölteni egyből napjaink legmenőbb slágereit. Lehet, hogy később, de ezek előbb-utóbb hozzájuk is eljutnak. Mint az egyik taxiban utazva megtudtuk a helyiektől, a feketepiacon könnyedén beszerezhető egy adathordozó, mely akár több száz zene tárolására is alkalmas. Bár tény, hogy a zeneszámokat nem maguk válogatják össze egyesével, mégis a kínálatból nagy eséllyel találnak kedvükre valót akkor is, ha a rock zene mellé közben egy-egy Justin Bieber sláger is becsúszik.

Időutazás a ’80-as évek Magyarországába

Azt hiszem, hogy a legtöbb magyar külföldön járva találkozott már a megdöbbent, olykor zavart kifejezéssel, amikor valaki nem tud mit kezdeni a válasszal arra a kérdésre, hogy honnan származunk. Dél-Amerikában járva az is gyakran előfordul, hogy az Hungría (spanyolul Magyarország) olykor rosszul van leírva, mert a spanyolok nem ejtik a szó eleji néma h-t, és hát annyira messze vagyunk tőlük földrajzilag, hogy talán még életükben nem hallottak rólunk.

Ám ez nem igaz Kubára! A taxistól kezdve, az étteremben dolgozó pincérig mindenki tudja, hogy hol van Magyarország, ahogy a legtöbben azt is, hogy a fővárosa Budapest, és hogy egykor nálunk is szocializmus volt. Nagyon különös élmény megtapasztalni a világnak egy ennyire távoli és különböző pontján ezt az egyfajta „testvériesség” érzést, amit az szül, hogy valaha egyforma rendszerben, hasonló szabályok között nevelkedtünk.

Ezt az érzést tovább erősíti a látvány, hogy az utcán körülnézve ismerős autókat látunk (természetesen a klasszikus amerikai old-timerek mellett), mint pl. Lada, kispolski vagy Volkswagen bogár. Sok turista számára ez valószínűleg semmit sem jelent, de magyarként ez egyfajta időutazással is felér, ami nosztalgikus érzéssel repít vissza minket a ’80-as, ’90-es évek Magyarországába.

Egy maréknyi dollárért

Sajnos az országban a szegénység turista szemmel is érzékelhető, különösen akkor, ha nem valamelyik varaderói luxusszállodában szállunk meg. Nincsenek nagy, mindennel felszerelt szupermarketek, és sokszor számunkra alaptermékek is hiánycikknek számítanak. Nem kapható minden boltban kenyér, és a nap végére az is előfordulhat, hogy elfogyott a boltban az ivóvíz. A kubai havi átlagkereset 740 CUP (vagy kevesebb), ami körülbelül 7000 Ft-nak megfelelő összeg, de a megélhetés és az árak sokszor nem ehhez idomulnak.

Kubában kétféle pénznem létezik, a „helyi” kubai peso a CUP, valamint a külföldiek által használt konvertibilis CUC. Bár sokan a fizetésüket CUP-ban kapják, és bizonyos helyi termékek pl. zöldség, gyümölcs is csak ebben kapható, ennek ellenére éttermekben és sok más helyen kizárólag csak CUC-cal lehet fizetni, ami nagyban megnehezíti a helyiek életét.

A szegénység megtapasztalása legerősebben talán éppen egy drága hotelben ért minket, ahova internetezni jártunk, és ahova egyik reggel befizettünk egy reggelire. Mivel később értünk oda és a reggeli idő már majdnem lejárt, döbbenten tapasztaltuk, ahogy a pincérek és a helyi alkalmazottak a reggelizési idő végeztével a gyümölccsel és felvágottakkal megpakolt tálaknak estek, és szemérem nélkül falni kezdtek. Szívszorító és bűntudattal teli érzéssel töltött el minket, ahogy az is, ahogy az utcán járva láttunk görkorcsolyán osztozó testvérpárt és a szórakozóhely előtt a bejutásra pénzt kérő fiatalokat is.

A diktatúra kevés előnyeinek egyike

A távolság és az idegenség miatt sokan gondolják, hogy Kuba veszélyes hely. Ennek ellenére a többi latin-amerikai vagy a Karibi-térség egyéb országaihoz viszonyítva sokkal inkább biztonságosnak mondható. A hosszú éveken át tartó diktatúra kevés előnyeinek egyike ez, ami határozottan érezhető még Havannában, a fővárosban is. Az emberek kedvesek és egyáltalán nem tolakodóak.

Európaiként sokszor kifejezetten jól esik az a kitüntetett figyelem és kedvesség, amit ebben a misztikus, karibi országban tapasztalhatunk. Ettől függetlenül persze azért itt is érdemes az értékeinkre figyelni, de nem jobban, mint ahogyan azt egyéb nagy városokban tenné az ember. Az utazás előtt egy barátom azt mondta,

ne képzeld, hogy Kubában mindenki vidám és az utcán táncol, miközben rumot iszogat, mert ez hazugság”.

Talán valóban így van. Hogy ezeknek a számunkra nehéz sorsúnak tűnő embereknek a lelkében mi lehet, és vajon ők, hogyan élték meg az elmúlt éveket? A választ nem tudhatjuk. Ugyanakkor elképzelhető, hogy korántsem olyan tragikusan, mint ahogyan azt mi a legújabb technológiai csodákkal és luxuscikkekkel körülvéve gondolnánk. Kubát mindenképpen érdemes látni és megtapasztalni, végül pedig mindenki oda helyezi el, ahova szerinte való. Mi mindenképpen a szívünkbe.