„Fogadjunk, hogy megtanulok spanyolul!” 5 tipp, hogy minden spanyolos újévi fogadalmad valóra váljon

Ez az újév megviseli az embert. Bár jobb esetben ma már csak az újévi jókívánságoktól zsong a fejed, a lelki teher sem elhanyagolható: miközben kalóriák százezreivel készülünk harcba szállni a bikini-hadművelet során, a nagy szavak legkisebbike címért a „teljes életmód-váltás” és a „minden másképp lesz” versenyeznek… Most nemcsak abban szeretnénk segíteni, hogy újévi fogadalmaid tényleg valóra váljanak, hanem néhány spanyolos újévi fogadalom ötletet is adunk, hogy igazán spanyolosan induljon az év!

Ki hitte volna, hogy az újévi jókívánság műfajban is lehet nagyot alkotni!? Íme:

Minden gondod addig tartson, amíg az újévi fogadalmaid!

Találó… de vajon miért van az, hogy az általános közvélekedés szerint az újévi fogadalmak eleve halálra vannak ítélve? Még akkor is, ha tudjuk, mindig vannak kivételek: fogadjunk, hogy a családban, a baráti társaságban, de legalább az irodában ismersz olyanokat, akik évről-évre vasakarattal teljesítik az újévi fogadalmaikat, hogy erről résztelesen tájékoztassanak is a socialben. Ők tényleg mindent elérnek, hiszen képesek arra, amire mi a legtöbben nem: kapaszkodni a céljaikba és addig mantrázni, hogy “megcsinálom”, amíg az tényleg teljesül.

1. Önmagadnak lenni a legnehezebb

Mi nem ilyenek vagyunk. Persze szeretnénk hasonlítani ezekre az emberekre, nagy igyekezetünkben azonban szem elől tévesztjük a fogadalmainkat és összekeverjük a céljainkat. Már nem a bikini body van előttünk és nem spanyolul szeretnénk megtanulni, hanem olyanok akarunk lenni, mint Pepe vagy Pepa, akiknek ez sikerült.

Másnak lenni nehéz, de a legnehezebb mégis önmagunknak lenni és belátni, hogy mi másképp működünk és más célokat kell magunk elé tűzni ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Újév pedig bármikor lehet, a változtatáshoz nem kell január elseje!

2. Gondolkodj, mielőtt kitűzöd a céljaidat

Hiába van vasakaratod, ha nem tudod merre indulj, biztosan nem fogod elérni a céljaidat. A legtöbb újévi fogadalmat éppen azért nem tudjuk betartani, mert még el sem döntöttük igazán, hogy mit akarunk elérni. Be kell látnunk, ahogyan nem lehet “lefogyni”, úgy nem lehet spanyolul sem “megtanulni”.

Tedd fel magadnak a kérdést, mit jelent számodra “megtanulni spanyolul?” Ha a polcon sorakozó spanyol könyvek feladatainak a kivégzését, akkor ne a spanyol nyelvtantanfolyamok hirdetéseit bújd, hanem porold le őket és állj neki; ha pedig fel akarod frissíteni a tudásod, ne elégedj meg a Despacito dúdolgatásával.

3. Hagyd a komfortzónát, és koncentrálj a következő lépésre

Tervezgetni könnyű, ám a nagy szavak még nem visznek minket közelebb a céljainkhoz. Éppen ezért a komfortzóna emlegetése sajnos a legtöbbször pont azt jelenti, hogy a megszokott köreinket futva el sem jutunk odáig, hogy igazán bizonyítani tudjunk magunknak.

Ha világosan kitűzted a céljaid, és mondjuk spanyol középfokú nyelvvizsgát szeretnél tenni, ne a komfortzóna emlegetése nyújtson fedezéket a munka elől, hanem tűzd ki a feladatokat a tudásod reális (!) felmérésétől a lehetséges nyelvtanfolyamok, online kurzusok vagy magántanárok legjobbjának kiválasztásáig, hogy kezdődhessen a valódi tervezés: a heti feladatoké.

4. Használd a fejed…

Ne előre, hanem utólag dicsekedj, hiszen minden pszichológia. Ha úgy döntesz, hogy a karácsonykor felszedett fókazsírt (‘ponerse como una foca’, mondja a spanyol…) leadod, és ezt párszor elmeséled a barátaidnak, a tudatalattid megkönnyebbül és úgy fogod érezni, mintha az első lépést már meg is tetted volna, holott valójában még a kisujjad sem mozdítottad.

Ne posztolgass, ha még bele se kezdtél a munkába, és ne csak mondogasd, hogy beiratkozol egy nyelvtanfolyamra. Ha viszont már ott vagy, meríts erőt a barátaidból és nyugodtan posztolj egy selfie-t a spanyol könyv felett a spanyol rendhagyó igékkel, vagy épp a csoporttársakkal. Minden LIKE megerősít majd, hogy jó úton jársz!

5. Tedd spanyolosabbá az újévet

Ne gondold, hogy csak a spanyol tanulás lehet nagyszerű újévi fogadalom. Ha szeretsz olvasni, kapj elő egy jó spanyol vagy latin-amerikai regényt (íme néhány tipp a kedvenceinkből) és kezdj bele bátran magyarul is, biztosan nem fogod megbánni, ahogy ezek a spanyol filmek sem okoznak majd csalódást, azt garantáljuk.

Bikini hadművelet ide vagy oda, a spanyol konyhát is bármikor az oldaladra állíthatod, hogy spanyolosabbak legyenek a napjaid: egy mennyei spanyol saláta és egy chorrito olívaolaj ráadásul maga az élvezet − még véletlenül sem a bűnös fajtából. Spanyolország úgy dobja fel a mindennapjaidat, hogy szinte észre sem fogod venni.

Ha hasznosnak találtátok a cikket és úgy érzitek, más spanyoltanulóknak is segítséget nyújthat, osszátok meg és népszerűsítsétek velünk a spanyolt. A Facebook-oldalunkon és az Instán is várjuk spanyolos kérdéseiteket, írjatok nekünk bármikor.

Start typing and press Enter to search