„A felejthetetlen Erasmus nem csak Barcelonán múlik” − Így rakd össze életed legjobb (egyetemi) félévét

Receptre kéne felírni − röhögtek a volt erasmusos szaktársak, és idővel rájöttünk, igazuk van. Az Erasmus életre szóló élmény, felbecsülhetetlen tapasztalat és persze tömbösített kurzus a felnőtté válás című tárgyból. Mégsem mondható, hogy a felejthetetlen élmények maguktól jönnének. Szinte alig hallunk az Erasmus buktatóiról, a külföldi félév nehézségeiről, pedig ezek még Spanyolországban is szembejöhetnek. Balku Laura, volt erasmusossal arról beszélgettünk, hogyan tehetjük tényleg felejthetetlenné spanyolországi félévünket: DIY Erasmus, Barcelona-szemüvegen át.

KultúrTapas: Az Erasmus nem tartozik a bonyolult adminisztratív kereteket támasztó ösztöndíjak közé, de így sem árt, ha a pályázáskor odafigyel az ember. Kezdhetjük egy kis papírmunkával? 

Balku Laura: Persze (nevet). A pályázás tényleg nem bonyolult, én elsősorban a tantárgyaim elismertetésére figyeltem nagyon. Azért az mindenütt fontos, hogy valamilyen szinten egyezés legyen az itthoni és a kinti egyetem tantervei között, tehát ezeket érdemes figyelni. Az úti cél kiválasztása ugyanakkor ne kizárólag ezen dőljön el szerintem, mert fontos az a pici „extra” is, ami megfog a városban. Olvass utána, milyen ott élni és ne csak a látványosságokat meg a turistacsalogatókat nézd meg. Nem az lesz a város valódi arca.

Erasmus: egy életre szóló élmény (cikkünkért katt a képre!)

Ez érthető, de szerinted hol lehet ilyen információkra bukkanni, hogy ne a Wikipediába fusson bele az ember újra és újra…

Érdemes belépni különféle Facebook-csoportokba, nyilván a helyszíntől függően (Spanyolország-, Katalónia- és Barcelona-csoportokba is akár), meg persze elolvasni régi erasmusosok blogjait, vlogokat keresni, satöbbi. A lakhatás az egyik legfontosabb szempont, ennek tényleg érdemes alaposan utána nézni, amilyen hamar csak lehet, mert például Barcelonában elég nehézkes ez a helyzet…

Neked Barcelona kapcsán vannak tapasztalataid, hiszen az ottani Universitat de Barcelonára jártál, de a legnépszerűbb spanyolországi Erasmus-célpontok között nyilván rengeteg átfedés van. Milyen bevethető tippjeid vannak a sikeres szálláskeresésre?

Szállást foglalni vagy a neten érdemes − a legjobb honlapok erre szerintem az idealista és a fotocasa − de ezeken általában van egy elég magas foglaló, amit nem mindig könnyű kifizetnie egy egyetemistának… A Facebook-csoportokban is érdemes kérdezősködni, hátha valaki ismer olyat, aki kiad szobát, illetve az egyetemtől is meg lehet kérdezni, mit ajánlanak, van-e kontaktjuk illetve szerződött partnerük? Sok erasmusos úgy csinálja, hogy airbnb-n foglal szállást 2 hétre, megnézi a szobákat élőben és csak utána költözik. Így nincs zsákbamacska.

Erasmus Barcelonában (kattints a képre)

Kezdetekben a szállásfoglalás mellett a legnagyobb kiadást a kiutazás jelenti. Szerinted itt mire érdemes figyelni, hogy az első havi ösztöndíjunkat ne költsük el még Magyarországon?

Miután minimum fél, vagy esetleg egy évre mész ki és nagy bőröndöt viszel magaddal, sajnos a repjegy biztosan nem lesz olcsó. Ezzel együtt a különböző fapados légitársaságok oldalát lehet és kell is nézegetni, de soha ne fix időpontokra keress! Ha tudod, hogy valamikor augusztus közepén szeretnél utazni a szeptemberi kezdésre, akkor figyeld az egész augusztust és kövesd az árak alakulását. Érdemes amúgy a tanévkezdés előtt legalább 2 héttel kiköltözni, hogy megismerd a várost és berendezkedj egy kicsit .

Többször írtunk róla, hogy Budapest kivételezett helyzetben van a spanyolországi közvetlen járatok száma miatt − azóta ráadásul Santander és Valencia is megnyílt a magyarok előtt. Persze így is benne van a pakliban, hogy szükség lesz egy átszállásra…

Igen, és vannak olyan spanyol városok is, ahova mindig kicsit drágább lesz a repülőjegy − ilyen mondjuk Barcelona is, ahová ne nagyon számítsunk pár ezer forintos jegyekre. A legolcsóbb jegy, amivel én mentem 17 000 forint volt oda-vissza, hátizsákkal, de általában inkább Madridba szoktak olcsóbb jegyek lenni.

Visszatérve az átszállásra, ha mással is kell menned, tájékozódj az átszállási lehetőségekről, nézz repülőt, buszt (Alsa vagy valamilyen más társaság) és vontatot (Renfe) is, mert mindig olcsóbb online megvenni a jegyeket. Sőt, ha átszállásod van, akkor már érdemes egy estét ottmaradni az adott városban és felfedezni egy kicsit (mosolyog).

Említetted a poggyász kérdését, szerinted fontos, hogy az ember a fél életét elvigye magával ilyenkor?

Hát, az attól függ, én „ruha-ügyileg” viszonylag sok mindent vittem otthonról, de lakberendezős dolgot alig. Ezt érdemes előre lebeszélni a szállásadóval is, fontos tudni, hogy mi lesz elérhető a szálláshelyen és mi nem. Az első dolgod úgyis a közeli szupermarketekbe visz majd, aztán felfedezheted a chinókat és bevásárolhatsz a hasznos dolgokból, amiket a repülőn úgysem szállít(hat) az ember. Amit pedig még a kínaiaknál sem tudsz megvenni, arra ott a helyi Ikea… Visszafelé sokkal szomorúbb, mert veszel egy csomó király cuccot (az én kedvencem az Ale-Hop volt), és nem tudod mindet hazahozni! Szóval csak ésszel a vásárlásnál. (nevet)

Térjünk át egy kicsit az egyetemre és a csoporttársakra. Neked hogy ment a beilleszkedés az idegen környezetben, nehéz volt magadat elfogadtatni?

Ez elég összetett dolog. Szerintem fontos, hogy te legyél az extra-barátságos és -kezdeményező, mert te vagy az új lány (fiú), és a spanyol diákok nem fognak odajönni hozzád csak úgy. Nekik az is csak egy megszokott tanév, a szokásos egyetemi arcokkal, és te vagy az, aki ebbe belecsöppen. Ha viszont látják, hogy kedves vagy és nyitsz feléjük, esetleg kérdezel tőlük pár dolgot, akkor nagyon hamar a szívükbe zárnak. A többi Erasmusosnál is hasonló a mentalitás, de velük barátságot kötni nem lesz nehéz. Nem szabad kihagyni különböző erasmusos eseményeket és tájékoztatókat, de ez talán az alap.

Neked a félév végére erasmusos vagy hely barátból lett több Barcelonában?

Szerintem nagyon fontos, hogy ne csak erasmusosokkal barátkozzunk, mert akkor egy zárt buborék része leszel, aminek persze vannak pozitív oldalai is − nekem is voltak német, olasz, ír és orosz barátaim is Barcelonában −, de ha állandóan velük vagy, akkor egy: nem spanyolul beszélsz, márpedig a nyelv elsajátítása azért fontos, és kettő: nem a helyi kultúrát és embereket ismered meg, vagyis az élmény nem lesz annyira autentikus szerintem. Nehéz megtalálni az egyensúlyt  a spanyol és erasmusos barátok között, de nem lehetetlen. (mosolyog)

Az egyik legnépszerűbb spanyolországi Erasmus-célpont Barcelona: a napfényt, az életérzést és Gaudí remekműveit senkinek nem kell bemutatni, hogy a fociról már ne is beszéljünk. A választásban talán csak az árak riasztják el az ösztöndíjasokat. Te hogy láttad ezt, vannak praktikáid a költséghatékonyságra?

Barcelona alapvetően drága város, de sokat lehet spórolni egy kis gyaloglással (nevet). Mivel egy-egy metrómegálló távolsága kb. 5 perc gyalog, ezekre nem érdemes jegyet vagy bérletet venni. Amúgy is csodás a város, érdemes egy kicsit gyalogolni és felfedezni, sőt időnként eltávolodni a turistás részekről, mert az eldugott helyeken nemcsak jól és autentikusan, de olcsó is lehet finomakat enni. Fontos nyitott szemmel és füllel járni a városban.

Persze nem csak ott, ugye? Barcelona környékét mennyire sikerült felfedezned az Erasmus alatt?

BÁRHOVA (igen, így nagybetűkkel) érdemes elutazni Barcelonából, mert fantasztikus a fekvése: Montserrat gyönyörű, a katalán Pireneusok szintén, de Girona és a Dalí múzeum is tökéletes egynapos túrának. Aztán ott van Tarragona és a Costa Dorada kis falvai Dél-Katalóniában… Én legmesszebbre Andorrába, valamint Bilbaóba és Vitoria-Gasteizbe utaztam, gyönyörű hegyes vidékek… Baszkföld egyszerűen gyönyörű. De az Erasmus alatt inkább a környéket akartam felfedezni, meg a várost, hiszen még 6 hónap is nagyon-nagyon kevés idő. Barcelona tele van felfedezni váró kis utcácskákkal, de néha jó csak lófrálni egyet a strandon és pihenni. Az is felejthetetlen. (nevet)

Start typing and press Enter to search