Az éjjel soha nem érhet véget @ Barcelona

Kedd reggel. A hétfő este maradványait szorgos hangya módjára tüntetik el a kora reggeli órákban, majd újra tömeg, koncert, óriási hangulat. Ezután ismét romeltakarítás. 7 napon át. Ez a barcelonai Festa Major de Gràcia.

Minden megtörténhet

A programfüzetet böngészve egy újabb eredeti ötletet emelnék ki, amit egyszerűen imádtunk az idei Gràcia-fiesztán. A Joanic térhez csatlakozva immár több utca is fontosnak tartja egy igazán fontos célnak szentelni azt a figyelmet, amit a barcelonai művésznegyed ünnepi hete kap, ez a téma pedig nem volt más, mint az állatvédelem és örökbefogadás, illetve minden ehhez kapcsolódó kezdeményezés.

A paletta igazán színes: örökbe fogadható kutyusok felvonulása, hivatásos kutyakiképző által tartott workshopok, rendőrkutyák bemutatója és persze egy sor rögtönzött sátor, ahol apró emléktárgyak megvásárlásával támogathatjuk a menhelyek működését. És az egészet igazán az emberközeli hangvétel teszi különlegessé, hogy bátran kérdezhetsz bárkitől, mindenki örül a figyelemnek. Aztán a szieszta ideje alatt aztán mindenki rápihen egy kicsit az esti koncertekre…

A késő délutáni órákban kimerészkedve az első látvány, ami fogad minket egy óriási vetítővászon. Szabadtéri filmvetítés kicsiknek és nagyoknak − meg persze a kutyáknak, ugye. Tökéletes program az egész családnak: bár a szülőknek, szabad terület a négylábúaknak és valamivel odébb egy kisebb játszótér, hogy a gyerekek is lefoglalhassák magukat, ha unalmas lenne a film. Az meg alap, hogy a kicsik itt még éjfél körül is dothrakiakként hódítják meg a tereket, ügyet sem vetve az ott tébláboló felnőttekre.

Ami az esti koncerteket illeti volt egy kis dilemmánk. Öt koncertet néztünk ki és mind 23:00-kor kezdődött. Így kiválasztottuk azt, amelyik különlegességnek számít errefelé a hétköznapokon: egy élő zenés mashupot. A mashup nem más, mint kettő vagy több ismert zene olyan módon történő párhuzamos lejátszása, hogy abból valami hallgatható szülessen… és hogy mindezt élőben produkálja egy együttes, ezt látni kell! És szerencsére megérte.

A virágfüzérekkel és óriás pitypangokkal díszített Rovira téren egy igazán színes, vegyes, várakozó tömeg fogadott minket. Punkoktól a 3 gyerekes családokig mindenki ugyanolyan kíváncsisággal várta a katalán bandát. A hangulatot a csepegő esőben egy magányos szamuráj kinézetű Dj alapozta meg, nem is akárhogyan. Már-már animátori szerepben táncolt, énekelt és ugrált, amivel valljuk be, tökéletesen elérte a célját. A Mashroom Live formáció így egy szuper hangulatú közönséget kapott tálcán

A  négyfős csapat outfitje teljesen a helyén, színes, kapucnis egyen-öltözékben a színpadra lépve összeáll a kép. Különböző stílusok hajmeresztő egyvelege, ami végeredményben valami elképesztően jól mutat, mint például a Red Hot Chilli Peppers slágerei és a Dragostea din tei; a Be Happy és a Feeling Good, egy kis Ghostbusters, Roxanne, 500 miles − a teljesség igénye nélkül. A levezetés pedig szintén egy Dj-szett, aminek a főhőse egy SuperMario karakterre hasonlított a leginkább.  A hangulat cseppet sem esett vissza, de hát ez a Gràcián már csak így szokott lenni.

Összességében erre az idei fiesztára is 5, azaz öt pontot adunk.

A fotókat Jánosi-Mózes Tibor (SciArt Design) és Tóth Krisztián (Bounce Around Barcelona) készítették.

Start typing and press Enter to search