26 meccs krónikája − ez volt a Copa América I.

Háromrészes beharangozóval készültünk a dél-amerikai kontinensviadalra – úgy illik, hogy a torna után is összegezzük, mi történt pályán és pályán kívül. Az utóbbi bő három hét nem szűkölködött eseményekben, de azért igyekszünk felvillantani a legemlékezetesebb pillanatokat, ezúttal 2 részletben.

Csoportkör

Az A-csoportban mindeddig trófea nélkül szomorkodó Chile a házigazda önbizalmával indult neki a tornának, a nyitómeccsen magabiztosan győzte le a legrosszabb csoport-harmadikként utóbb búcsúzó Ecuadort, Mexikóval a csoportkör egyik legélvezetesebb meccsét játszották (3-3), a záró fordulóban pedig a torna egyik legmeggyőzőbb teljesítményéven 5-0-ra iskolázták le Bolíviát, akik a zakó ellenére is továbbjutottak.

Ochoa is hiányzott

A csoport izgalmait jócskán csökkentette, hogy a CONCACAF-aranykupára készülő Mexikó tartalékolt, és ennek megfelelően dicstelenül búcsúzott is a Copától. A sors külön iróniája, hogy egy felkészülési meccsen elszenvedett sérülés miatt Chicharito Hernández az észak-amerikai tornát is ki kell, hogy hagyja. Az Aranykupa végére kiderül, mennyit ért Piojo Herrera óvatossága.

Ahogy azt várni lehetett, a B-csoportban a szomszédos országok csatájába Jamaica csak szimpatikus vesztesként csatlakozott, a lebonyolításnak köszönhetően azonban Argentína, Uruguay és Paraguay egyaránt továbbjutott. Némi meglepetést okozott a 2-2-es Argentína-Paraguay meccs, melyen a guaraník kétgólos hátrányból álltak föl, és ezzel kérdéseket vetettek fel az argentinok hozzáállásával kapcsolatban: bejárta a világot az a videó, ahol Messi és Di María viccelődik Tata Martino félideji figyelmeztetésén, hogy a meccs még nincs megnyerve (végül kiderült, valójában Kun Agüero észrevétele volt.) Ez volt egyébként a csoport egyetlen találkozója, amelyen bármelyik csapat egynél több gólt lőtt.

Neymar

A C-csoport hozta az első igazi bombameglepetést: a nyitómeccsen Venezuela 1-0-ra legyőzte az esélyesebb Kolumbiát, de Peru sem járt messze attól, hogy pontot raboljon a braziloktól. Kolumbia aztán összeszedte magát, és legyűrte a brazilokat, de így is csak a csoport harmadik helyén tudott továbbjutni Peru mögött.

A meccs Bacca és Neymar (valamint Neymar és a játékvezetők) balhéjáról marad emlékezetes – ki tudja, mi hangzott el, de a végeredmény Neymar négymeccses eltiltása lett. Ezzel kiírta magát a Copáról, és egy kétkedőt sem győzött meg arról, hogy ilyen fiatalon képességei mellett hozzáállásával is lehet-e vezéregyénisége a seleçaónak. Ebben a csoportban sem potyogtak a gólok: Brazília válogatottja volt az egyetlen, aki két gólig jutott egy-egy meccsen belül.

A csoportkörről általánosságban elmondható, hogy a gólátlagot az A-csoport mentette, hála Chile meccseinek. A szezonvégi fáradtság mellett nyilván az sem tesz jót, hogy a jelenlegi rendszerben még a harmadik helyért sem nagyon kell pedálozni, mert még onnan is csak a leggyengébb esik ki – így az Eb-k és vb-k utolsó csoportkörében tapasztalható parázs feszültséggel szemben itt nem különösebben pörögtek fel a csapatok.

A futballon túl

Itt érdemes megemlíteni azokat a pályán kívüli, sajnos többnyire gyászos eseményeket, amelyek valamilyen módon mégis nagy hatást gyakoroltak a torna hangulatára, és valószínűleg sokáig emlékezetesek maradnak. A negyeddöntők előtt egy nappal érkezett a hír, hogy Edinson Cavani édesapja ittasan halálos balesetet okozott hazájában. Olyan helyzet ez, amikor a futball el kell veszítse főszerepét, de ha pusztán a tornára koncentrálunk, a Suárez eltiltása miatt amúgy is tartalékos uruguayiakat akkor is különösen kellemetlenül érintette a Cavani-család tragédiája. Edi ugyan vállalta a játékot, de mint látni fogjuk, az eset a pályán belül sem maradt következmény nélkül.

Két további halálhír marad emlékezetes: Diego Maradona édesapja 87 éves korában hunyt el – sokat mond, hogy a kolumbiai edző, a szintén argentin José Pékerman csapata kiesése után elsősorban nem is a meccsel foglalkozott, hanem azzal, hogy kinyilvánítsa részvétét a gyászoló család felé. A második Paraguayhoz kötődik. Ha valaki ilyet kitalál, legalábbis kinevetik élénk fantáziája miatt – de az eset talán elmond valamit arról is, milyen szenvedélyesen állnak hozzá Dél-Amerikában a focihoz. A negyeddöntő paraguayi hőse, a rendes játékidőben és a tizenegyespárbajban is betaláló Derlis González nagybátyja a nagy idegfeszültség és az azt követő ünneplés miatt szívrohamot kapott, és elhunyt. A 21 éves futballista életében aligha lesz szomorúbb siker.

Maradona és Pékerman az Argentinos Juniorsban

Negyeddöntők

A negyeddöntők első meccsén az uruguayi védők sem finomkodtak éppen, de Gonzalo Jara megmozdulásait is nyugodtan emlegethetnénk a „futballon túl” kategóriában, ha nem a pályán történtek volna. Úgy látszik, az altesti tapogatódzás az egyik kedvenc eszköze: a Cavani-eset után kiderült, hogy korábban már a szintén uruguayi Suárezt és az argentin Higuaínt is megszondázta. Persze az is lehet, hogy csak a Río de la Plata futballistáit kedveli átlagon felül.

Viszont talán az ujjazásnál is felháborítóbb volt az, hogy Cavanit friss családi tragédiájával provokálta, és utána még a nagyhalált is eljátszotta. Nem csoda, hogy az első sikerére hajtó, látványos játéka miatt addig szimpatikus Chile sokak számára első számú közellenség lett. Mindez sovány vigasz Uruguaynak, mint ahogy az is, hogy viselkedése láttán a klubja, a német Mainz habozás nélkül átadólistára tette Jarát.

Különös epizódja még a történetnek, hogy a Cavanit kiállító és Jarát büntetlenül hagyó bíró, a brazil Sandro Ricci még ezek után is megkapta az Argentína-Paraguay negyeddöntőt. Az argentinok legsötétebb sejtései azonban szerencsére nem igazolódtak, azt a meccset nem befolyásolta döntően. Könnyen lehet, hogy ez a tévedése pusztán ügyetlenség volt, azonban sokaknak kiváló alapot adott arra, hogy a házigazdát segítő összeesküvést szimatoljanak: ennek tudták be Neymar talán túlzó eltiltását is, meg talán még azt is, hogy míg Chile kieséses ágán a lehetséges ellenfelek közt Uruguay, Peru és Bolívia szerepelt, a másik ágra jutott három favorit is, Argentína, Brazília és Kolumbia is.

Paolo Guerrero

Ha pedig Peru és Bolívia, kettejük mérkőzésén Paolo Guerrero írta be magát a torna történetébe mester-hármasával. A 3-1-es sikerrel Ricardo Gareca fiai bemasíroztak az elődöntőbe, és ezzel bizonyosan túlszárnyalták az előzetes várakozásokat. De ne feledkezzünk meg a másik ágról sem, ahol alaposan megjegyezhettük az idén bevezetett szabályt: nincs 2×15 perc, ha 90 perc alatt nem dől el a dolog, azonnal jönnek a tizenegyesek.

A rendes játékidő végén ezt alighanem Argentína bánta leginkább. Hiába focizták le a cafeterókat, hiába hajtott végre Messi egymaga annyi sikeres cselt (11-et), ahányat az egész kolumbiai válogatott, Ospina bravúrjainak hála jöhettek a büntetők. Ám, ha lehet ilyet mondani, most ezek is igazságot szolgáltattak: a győzelmet érdemlően focizó Argentína jutott tovább, és a legdrámaibb pillanatban Tévez is jóvá tette 4 évvel ezelőtti hibáját.

A negyeddöntő előtt René Higuita nyilatkozott a vezető spanyol sportlap, a Marca netes tévéjének, és arról beszélt, kívülről mennyire nem átérezhető, mit jelent az, ha a játékosok kimerülten érkeznek egy ilyen tornára. Ezen még a megspórolt hosszabbítás sem segített. A Real Madridban agyonhasznált James csakugyan nem villogott a tornán (sőt, egy vitatott könyöklése miatt inkább negatív színben tűnt fel), és Kolumbia, a tavalyi VB egyik üde színfoltja is csalódást keltő játékkal, négy meccs alatt mindössze 1-1-es gólarányt fölmutatva búcsúzott.

Beharangozónkban megírtuk, hogy a braziloknak még nagyon hiányozhat a sérülés miatt kimaradó tizenegyesölő, Diego Alves – és igazunk is lett. A seleçao ráadásul a sérült Marcelót és az eltiltott Neymart is nélkülözte. Tehát a brazilok semmiképp sem legerősebb összeállításában léptek pályára – ilyenkor különösen nagy gondot okoz, ha a legjobb megmaradt játékos követ el jókora butaságot: Thiago Silva lekopírozta a PSG-Chelsea BL-meccsen vétett hibáját, és felugráskor beleütött a labdába. Jött Derlis González két tizenegyeséből az első – Silva pedig talán megjegyzi, hogy felkészüléskor érdemes a veszélytelen felugrást is gyakorolni.

A játékosokat ábrázoló karikatúrák az Ases de América rendhagyó sorozatából származnak.

Start typing and press Enter to search