Gasztro

Kis spanyol bortörténet kezdőknek és haladóknak

Kada Anikó | 2015-04-02

Spanyolország, csakúgy mint a kultúrában vagy a gasztronómiában, a borok területén is szinte végtelen színességet mutat. Köszönhetően az Ibériai-félsziget földrajzi változatosságának, teljesen más fajta bort fogunk találni például a Földközi-tenger és a katalán hegyek között megbúvó vidéken, mint a száraz Andalúziában. De még mielőtt sorozatunkkal belevágunk a borok ízlelésébe, ismerkedjünk meg a spanyol bortörténettel.

Spanyolország, csakúgy mint a kultúrában vagy a gasztronómiában, a borok területén is szinte végtelen színességet mutat. Köszönhetően az Ibériai-félsziget földrajzi változatosságának, teljesen más fajta bort fogunk találni például a Földközi-tenger és a katalán hegyek között megbúvó vidéken, mint a száraz Andalúziában. De még mielőtt sorozatunkkal belevágunk a borok ízlelésébe, ismerkedjünk meg a spanyol bortörténettel.

Az Ibériai-félsziget szőlőtermesztése leginkább a föníciaiakhoz köthető, akik Kr. e. 1100 körül megalapították Cádiz kikötővárosát. Módszereiket a karthágóiak tökéletesítették, amikor megérkeztek a félszigetre, de a borkultúra valódi forradalmasítása a pun háborúk győzteseihez kötődik. A Római Birodalom részeként Hispánia a borkészítés és -export aranykorát élte. A két fő borrégió Tarraconensis (a mai Tarragona régiója) és Baetica (Andalúzia) volt. A borászat nagy mértékben hozzájárult a kerámia ipar fejlesztéséhez is, hiszen olyan amforákat kellett készíteni, melyek bírták a hosszú utat a birodalom központjáig Rómáig, és minimális volt a vízáteresztő képességük.

Bacchus
Bacchus diadala

A Római Birodalom bukása után a vizigót megszállók nem mutattak különösebb érdeklődést a bor iránt, inkább a helyi rusztikus sörökre koncentráltak. Bármilyen meglepő is, a borkultúra és -technológia az arab hódoltság idején indult ismét fejlődésnek az Ibériai-félszigeten. Bár a muszlimok nem fogyaszthattak alkoholt, de a conquista-területein nem is tiltották a keresztényeknek, hogy szőlővel foglalkozzanak. Nem mellesleg, az arab hódítók előszeretettel hódoltak az aszalt gyümölcsök fogyasztásának, amiből a szőlőszemek sem hiányozhattak.

Spanyolországban a középkor időszaka egyértelműen kedvezett a vitikultúrának. A katolikus egyház támogatásával a bor, mint keresztény szimbólum jelent meg; Krisztus véreként a legmagasabb rangra emelték. Ez idő tájt cluny és ciszterci szerzetesek érkeztek a világ minden tájáról, ismeretlen szőlőfajtákkal és új technológiával a birtokukban. Kolostorokat hoztak létre a ma elismert spanyol borvidékeken, melyek köré később városok épültek. Az 1492-es Reconquista, az Ibériai-félsziget keresztény felszabadítása után a spanyol bor-export központja Bilbaóba helyeződött át, ahonnan hatalmas mennyiségeket szállítottak az angol piacra.

Spanyol tőke
A szerzetesek új szőlőfajtákat hoztak magukkal

A spanyol export további fejlődését az Újvilág egyre növekvő felvevőpiaca indította el. A spanyol bor ekkoriban már világhírűnek számított, a cádizi kikötő pedig nem bírta gőzerővel az ellátást. A felfedezők közben szőlőfajtákat szállítottak és ültetvényeket hoztak létre az amerikai kontinensen is, ami annyira jól sikerült, hogy II. Fülöp spanyol király (1527-1598) végül betiltotta a terjeszkedést a mai Chile területén, mivel a termelés már-már veszélyeztette az anyaország exportját. A rendelet mégsem érdekelte igazán a helyieket.

A XV-XVI. században tapasztalt fénykor egészen az ipari forradalomig tartott. Míg számos országban korszerű masinák jelentek meg, Spanyolország a gépesítés terén a sor végén kullogott. A spanyol borkultúra szerencséje az európai borászatok legnagyobb szerencsétlensége volt. A szőlő gyökerein élősködő tetű, a filoxéra 1863-as franciaországi megjelenését követő 30 évben Európa szőlőterületeinek 2/3-át elpusztította. Spanyolországban a kártevő meglehetősen későn jelent meg, így nem csak tőkéit volt képes sokáig megőrizni.

Spanyol bortörténet
A gépesítés gyors fejlődést hozott a borászatban is

A Pireneusokat átszelve francia borászok érkeztek Baszkföldre és Navarrába, ahol új szőlőfajtákkal és technológiákkal ismertették meg a helyieket. Ennek hozományaként az északi borkészítés gyors megújuláson esett át a délivel szemben. Később Spanyolországban is megjelent a filoxéra, de a félsziget ebből is győztesen került ki, hiszen már a birtokukban volt az ellenszer. Erősebb, ellenállóbb fajtákat telepítettek, és 1926-ban létrehozták az első eredetvédelem alatt álló területet (Denominación de Origen, DO) La Riojában.

A XX. század dereka Franco tábornok 1975-ben bekövetkezett haláláig mégis inkább hullámvölgyet hozott az ibériai szőlőtermesztés és borkészítés számára. Ahogyan az első világháború szinte teljesen megbénította a borexport lehetőségét, a spanyol polgárháború (1936-39) is hatalmas visszaesést hozott. A vérontás évei alatt parlagon hagyott területek elértéktelenedtek, és sokszor megesett az is, hogy a szőlőt felszántották és gabonát vetettek a helyére az élelmezést szolgálják a háború alatti ínséges időkben.

Spanyol bodega
Bodegas Otero (Zamora, 1911)

Jérez és La Rioja borászati jelentőségének újra-felfedezésével az 1960-as években lassú megújulás kezdődött, az ipar valódi újjászületése azonban csak a spanyol demokrácia beköszöntével jött el. Az 1986-os Európai Uniós-csatlakozás jelentős anyagi támogatást jelentett a mezőgazdaság számára, és Spanyolország újra megnyílt a világ felé: új szőlőfajták jelentek meg, a módszerek fejlődésével pedig még több területet vontak művelés alá.

Spanyolország az évezred végére került a világ borkultúrájának fókuszába, ahol helye a mai napig szilárdnak mondható. 2013-as adatok szerint a spanyolok a világ harmadik legnagyobb bortermelőjének számítanak Franciaország és Olaszország után. Jellemző, hogy hamar felismerik a piaci igényeket, és gyorsan alkalmazkodnak az új szájízekhez világszerte. A hispán bor legnagyobb felvevőpiaca jelenleg Észak-Amerika, ahol a közönség mindig talál alkalmat egy tölgyfahordóban érlelt, vaníliás rioja megkóstolására.

Szüret a világhírű La Riojában